A parasztházak, vályogházak formái

Ahhoz, hogy a vályogházak, parasztházak szerkezetét megismerhessük, először is a házak alakjának, formájának kialakulását, és fejlődését kell megvizsgálnunk. Ennek oka, hogy a ház formája azon túl, hogy a ház használatát, az egyes részek funkcióit is meghatározza, minden szerkezeti elemre hatással van. Így elengedhetetlen legalább a formai fejlődés alapjainak megismerése.

A lakóházak kialakulását és formai változását három fontos tényezőre vezethetjük vissza: a terménye, értékek tárolása, az életet adó tűz megóvása - és érdekes módon a szakirodalom csak a harmadik helyre teszi az emberi élet életterének kialakítását, illetve az élettér lehetőségének biztosítását. De ez nem is meglepő, ha tudjuk, hogy a régi falvakban, tanyákon legtöbbször a mezőgazdasági tevékenységből élő emberek nem ritkán az állatok óljaiban, istállóiban élték életüket, a lakóházakban is inkább - a később majd részletesebben is tárgyalt - konyháknak töltötték életük nagy részét. Itt most azt a kitételt, hogy "ólakban, istállókban": nem kell dehonesztáló értelmezéssel fogadni. Ennek a ténynek igen praktikus és fontos gazdasági jelentősége volt. A parasztemberek legfontosabb értéke a jószága volt. Az állatok folyamatos gondoskodást, felügyeletet igényeltek. este, hajnalban etetni, esetleg kihajtani kellett őket. Az éjszakákon át figyelni kellett, hogy nehogy bajuk történjen (tűz, lopás), ha betegek voltak, mellettük volt a gazda helye. Így egy férfiembernek szinte mindig az állatok mellett kellett lennie. A tényleges lakóház az asszonyok, a gyerekek élettere maradt. Természetesen a férfiember is ott fogyasztotta el ebédét, vacsoráját, ott találkozott vendégeivel - de az ő élete főképp az állatok és természetesen a termőföld körül forgott. Amikor nem az istállóban élt a parasztember, akkor leggyakrabban - a tényleges szobák kialakulásáig - a kamra volt a hálóhelye. Itt lakott fiatal házasként, megosztotta lakóhelyét a család többi tagjával. És itt lakott öregemberként, amikor már nem ritkán csak teher volt a család többi tagja számára. Ezekről a tényekről Kiss Lajos "Szegény emberek élete" című könyvében olvashatunk számtalan példát.

A régi korok emberei számára a ház fontos funkciója volt a meglévő értékek megőrzése: a termények, a ruházat, az ezeket tároló bútorok elzárása a külvilágtól. És persze a tűz: az életet adó tűz, mely minden korban elengedhetetlen volt az emberi léthez. A magyarországi parasztházak jelentős része még 200 évvel ezelőtt is ún. füstös ház volt. Ez azt jelentette, hogy nem volt benne kályha, kemence, az étel főzésére, a melegedésre alkalmas tűz szabad égéstérben égett. "A régi házakban mindég hajlott derékkal kellett járni" - írták az 1730-as években, mert a füst a helyiség felső felében gomolygott és csak lassan húzódott kifelé a házból. Ennek elősegítésére készültek az ún. füstlyukas tetők, a két félbe nyíló ajtók. A XVIII. századtól aztán a zárt terű tüzelőberendezések elterjedése megváltoztatta ezt az állapotot - és ezzel az épületszerkezetek jelentős (ajtók, ablakok, födémek, megjelenik a kémény a tetőn stb.) része is módosult.

A házak a magyar néprajzi szakirodalom szerint két fő csoportba osztható. Ez a két fő csoport a következő három: az egysoros, a kétsoros - és a XX. században a harmadik változata, az ún. tömbház. Az első házak mindössze egy szobából álltak. Nem is szoba volt ez, inkább egy olyan helyiség, mely minden célra megfelelt - azaz nem volt igazán megfelelő egyikre sem. Központjában a tűzhely állt, a sarokban a ruházat az élelmiszer ládákban, polcokon, szakajtókban. Helyet szorítottak itt az ágyaknak is - ha kemence is épült, a gyerekek legtöbbször a kemence padkáján aludtak. Érdekes és tanulmányozásra érdemes a régi házakban élő gyerekek sorsa is. Az ő helyük napközben többnyire kint volt a szabadban, ha már munkára foghatók voltak, akkor - kedvvel, vagy anélkül - komoly segítőszerepet játszottak a család életében (vizet hordtak, állatokra vigyázta, esetleg már kétkezi munkát is végeztek. Erről Kiss Lajos már említett könyvében, Sütő András, Erdei Ferenc könyveiben olvashatunk felejthetetlen sorokat.) A lakókonyha mögé épült általában a kamra, mely már nagyobb mennyiségű termény tárolására is alkalmas volt, illetve lakóhelyül szolgált a család egyes tagjainak. Míg a konyhába bejutott a fény az ajtón, esetleg a kis méretű ablakon keresztül, a kamra - és az alvókamra - majd' minden esetben ablak nélküli sötét helyiség volt. Ennek oka lehetett az is, hogy a XVII. században még nem egy országrészben az ablakok után is vetettek ki adót. Nem egyszer ennek elkerülésére a házak az ablaktalan kamrával fordultak az utca felé: a Veszprém megyei Csögléről Vajkai Aurél jegyzi fel 1940-ben, hogy az utca felé helyezték el az előkamrákat. (Megjegyzem: volt szerencsém sokat megfordulni a nevezett faluban, és bár én már nem láttam ilyen előkamrát, az ottani emberek találékonyságát - huncutságát - és rátermettségét ismerve hihetőnek találom e megállapítást). A kétosztatú házban a kamra többnyire közvetlenül az udvarról nyílt. Ennek praktikus okai voltak: a terményeket az udvarról nem a konyhán keresztül kellett behordani, a konyha fűtése nem veszett el a kamra irányában, illetve télen nem melegítette fel a kamra levegőjét, ami a termények megőrzése szempontjából volt fontos. Minél kevesebb nyílás volt a falon, annál jobban lehetett temperálni a helyiséget (bár ezt a szót a kor emberei nem ismerték, de ez minden lakott helyiségre érvényes volt). Egy-egy ház vizsgálatakor könnyen megállapíthatjuk, ha utólag készült kamrával van dolgunk: ha a födém gerendázata nem azonos irányban fut, mint a konyháé: akkor a kamra később épült. Nem egyszer a falazóanyag is más, sőt, a falak vastagsága is eltérhet a korábban épült épületrészeknél.

Példaként egy tipikus egysoros, vályogból épült parasztház alaprajza (saját felmérés). megfigyelhető a konyha (pitvar) központi helyzete, ettől hátrafelé található az udvarról nyíló bejáratú kamra. Az utcai frontig kinyúlik a szoba, ennek a háznak nincs előkertje. Az épület falai vályogtéglából készültek, néhol tégla, kő kiegészítéssel. A falak 50-55 cm vastagak, vakolatuk sártapasztás. Az épület belmagassága a szobában alig 180 cm, a konyhában és a kamrában sem több mint 205 cm.

Az alábbi rajzon figyelhetjük meg a gerendák elhelyezkedését: míg a konyha gerendázata merőleges az utca vonalára, a minden bizonnyal később épült kamra és szoba erre merőleges gerendázatú. A födém 30-35 cm széles deszkázat, mely a gerendázatra fekszik fel, a födémeket bemutató részben mutatott keresztmetszet szerint. A deszka fölött sártakarás található: ez a födémen történő járást is segíti, illetve hőszigetelő funkciója van.

Tipikus megoldás, hogy a ház hátsó frontjához épült - itt kőből - az istálló, mely szélesebb és magasabb is, mint a lakóház részei. Míg az épület lakórészei ablakkal jól ellátottak, a kamrán és az istállón csak egy egészen kicsi ablak található. Ennél is magasabb a födém nélküli pajta, mely nagy mennyiségű termény tárolására alkalmas. A pajta tetőzete egyszerűbb szerkezetű, mint a házé, mindössze egy - de rendkívül hosszú - gerenda fogja össze.

Mielőtt áttérnénk a ház további fejlődésére: a mai kor használatában mindene esetben célszerű a külön bejáratú kamrát összenyitni a ház többi részeivel. Különös gondot igénylő munka ez (a födémek gerendázata, tartóssága miatt), de az ötvenes évek óta ez a vályogházak korszerűsítésének egyik alapmotívuma. És nem is lehet ezt a szándékot megszólni. De erről majd más fejezetben lesz szó. A szoba, az ún. tisztaszoba a XIX századtól jelenik meg a falusi házban. Szerepe igen fontos: az általánosan elterjedt nézettel szemben nem csak ünnepi alkalmakkor használják, szinte minden nap megfordul benne a ház asszonya, aki - bár ezt az érintettek vitatják - mégis csak a ház "ura". Itt őrzik értékeiket, itt fogadják vendégeiket, de ide kerül például a frissen készített sütemény, tészta - nagy táblákon - mivel ide sáros lábbal nem léphet be senki, nem veri fel a port az állandó jövésmenés. A szoba a díszítőművészet színtere, mai napig a - többé-kevésbé ízléses - művészeti alkotásokat itt helyezik el a háziak (ez lehet múlt századi szőttes ugyanúgy, mint esetleg miniüveg-gyűjtemény). A szoba ajtaja mindig díszesebb, mint akár a bejárati ajtó. Ablakán függöny feszül, az ablakkerete minden évben átfestésre kerül. Ha földpadló az alja, akkor szőnyegek, futók fekszenek rajta. Ha beton, esetleg már kő, akkor szinte az egész padlózatot beterítik a komfortérzést emelő szőttesek.

Az ilyen három osztatú ház körül fa- tégla, kőoszlopokkal alátámasztott tornác társulhat. A tornácok (ezekről majd később részletesen szólunk) nem csak a díszítésre szolgálnak: a mindennapi élet terei ezek.

A bevezetőben említett kétsoros házak a fent leírtaktól annyiban különböznek, hogy a ház rövidebb hosszában esetleg már több szoba, előszoba is megjelenik. ezek főleg a gazdagabb, esetleg kisnemes házaknál jelenek meg: ahol az anyagi lehetőségek lehetővé teszik a prezentációt is.

A "hosszú" házak fejlődésének következő lépése lett a "görbe" ház - mely Hundertwasser hatást jelöl, hanem azt, hogy a telek hosszanti tengelyével párhuzamos épületek utcai frontján egy erre merőleges szárny épül. Ennek megint praktikussági okai vannak. Az "L" alakú épület új szárnya több teret jelent, ugyanakkor nem lényegtelen szempont, hogy lezárja a telket a közterület felől, elszigetelve ezzel a család életét az avatatlan szemek elől.

Tört vonalú ház ("görbeház")

A tömbszerű házak a XX. század szülöttei. De meglepődve tapasztalhatjuk, hogy a ránézésre újnak tűnő "quadrát" épületek között mennyi, de mennyi jól megépített vályogházat találunk. A mai kor embere céljainak valóban jobban megfelel ez az elosztás - kicsit utánozva a nagyúri kastélyok elrendezését. Évek, ha nem évtizedek óta külön - és szigorú - órákon tanítják az építészhallgatóknak a lakóépületek funkcionális elrendezésének elveit. Mivel az alapelvek változatlanok, - egészen az utóbbi évek kicsit változó hozzáállását leszámítva - a lakóépületek elrendezése egyre jobban hasonlított egymáshoz a tömbszerű funkcióelrendezés miatt. Képzeljük el, hogy három különböző autógyárnak megadnánk az ideális autó paramétereit, és elvárnánk, hogy végül három különböző autó gördüljön le a szerelőszalagról. Igen ám, de ha nagyon-nagyon részletesen adjuk meg a paramétereket, minden egyes kis részletet, elemet a végtelenségig szabályozunk: akkor bizonyos a három autó ugyanolyan formájú, teljesítményű esetleg ugyanolyan színű lesz. A régi parasztházak építésének is azonosak voltak az alapelveik. Ám ezek sok-sok évszázadon átalakultak ki, folyamtosan fejlődtek, átvéve mindig egy-egy kisebb módosítást, javítást. Ezért van az, hogy még a műemlékileg védett falvakban sem (Tokaj, Hollókő) találunk két egyforma parasztportát.

A fent leírt házformák szigorúan meghatározzák az egyes szerkezeti elemek formáját, kialakítását és megépítését. A régi korok építői a falakat, a födémeket, a tetőszerkezeteket, a nyílászárókat mind-mind a ház formájához igazították, így képezve szoros egységet forma és szerkezet között.

Befejezésül még néhány szó a házak elhelyezéséről: a rendszerint hosszúkás telken a házak legtöbbször a telek oldalhatárán állnak. Ha a domborzati viszonyok és a többi épület elhelyezése megengedi, akkor a ház hosszanti oldalán található bejáratuk dél felé, vagy nyugat felé fordul. ennek oka a benapozás. A bejárat természetesen az udvar felé nyílik. Ezt az elrendezést a szakirodalom soros udvarnak nevezi. Kétsoros változata, mikor egy nagyobb épület (csűr, pajta) a telek másik oldalán helyezkedik el. Ezen kívül még legalább tucatnyi elrendezési elv létezik. Megemlítendő még az utcavonalas, melynél hiányzik az előkert, a ház utca frontja közvetlenül a telekhatáron áll.

Tipikus soros elhelyezés előkert nélkül és előkerttel

Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged: