|
Egy utószó, ami végül is bevezetővé lépett elő. Az épületek, építmények alapozása a kultúrmérnöki tudományon belül is külön szakág. Oldalak százait lehetne teleírni az elméleti és gyakorlati tudnivalókkal. Itt most erre nem volt lehetőségem, igyekeztem visszafogni magamat, ám így is igen hosszúra sikerült ez a fejezet. Pedig még mennyi mindent le sem írtam. Akinek vályogháza van, nemigen kell ezekkel a problémákkal foglalkoznia: a háza valószínűleg több évtizede, esetleg évszázada úgy áll a helyén, ahogy annak állnia kell. De biztos vannak, akik bővíteni, felújítani szeretnék az épületüket, vagy el szeretnék végezni a szükséges fenntartási munkákat: ez a fejezet nekik szól. Elődeink mindenféle mérnöki számítások, hókusz - pókusz nélkül képesek voltak meghatározni a vályogházak megfelelő alapozását. Ennek ellenére nem árt néhány alapelvet röviden megismerni. Az épületek alapozása azt a célt szolgálja, hogy a falakról a talajra jutó terhelést megfelelő módon átadja (és eloszlassa) a teherbíró talaj felé. Két fő alapozási rendszer ismeretes a mérnöki gyakorlatban: a síkalapozás és a mélyalapozás. A vályogházaknál síkalapozási rendszert használnak. Ennek műszaki, gazdasági és munkaszervezési okai vannak, melyeket az alábbiakban bemutatunk majd. A síkalapozáson belül ismert a pontalap, a lemezalap és a sávalap fogalma. Ezek közül ez utóbbi a leggyakrabban használt rendszer. Ez adódik az épületek formájából, falának kialakításából és más tényezőkből, de egy-egy esetben a lemezalap vagy a pontalap ismerete sem felesleges (pl. pillérek utólagos beépítésénél). Az alábbiakban leginkább a sávalapok ismereteivel foglalkozunk. Egy-egy épület alapozásának előkészítésekor az alábbi szempontokat kell figyelembe vennünk:
A teherbíró, teherviselő talaj mélysége az épület alatt
A teherviselő réteg fajtája és eloszlása a leendő épület alatt
A felszín alatti víz (talajvíz-) viszonyok, Esetleges olyan kedvezőtlen adottságok, melyek természetes, vagy mesterséges eredetűek (pl. foghíjbeépítés, lösztalaj, esetleges vízfolyás, természetes üreg, mesterséges üreg, csúszásveszély stb.)
Az épület nagysága, terhelési viszonyai
Az épület tervezett élettartama, gazdasági értéke
Az építési technológia, a beszerezhető anyagok fajtája, az építő felkészültsége
A szigetelés módja
A vályogházak alapozásáról
Pontalapok, lemezalapokMielőtt áttérnénk a vályogházak konkrét alapozási megoldásaira, tekintsük át a fent felsoroltakat.
A legfontosabb alapozási kritérium és a legnehezebben megállapítható egyben, a talaj teherviselő rétegének mélysége a leendő épület alatt. Az könnyen belátható, hogy az épület helyén található - érintetlen, "szűz" - talaj felső 20-50 cm-es rétege nem alkalmas arra, hogy az épületet ráhelyezzük. A felső réteg (szaknyelven humuszréteg) növény, állati hatásokra aprózódott, gyökerek, rovarok, puhatestűek járatai lyukasztották át. Ez a réteg az állandó természeti változásoknak a legjobban kitett réteg, az eső, a fagy hatására a talaj - még ha annak is látszik - nem alkalmas terhek viselésére. E nem teherviselő rétegnek a vastagsága csak helyi vizsgálattal (magyarul ásással) határozható meg, gyakran egy-egy településen belül is változó.
A megfelelő alapozási sík meghatározását új épületeknél (főleg, ha a iii., és iv. alpontban felsorolt tényezők közül valamelyik is fennáll) komoly, általában talajmechanikai szakértő által készített szakvélemény alapozza meg. Kétféle alapozási módot különböztet meg a mérnöki tudomány: a síkalapozást és a mélyalapozást. Vályogházas építésnél ez utóbbit nem alkalmazzák.
Síkalapozást akkor készítünk, ha a teherviselő talaj a felszínhez közel található. A mélység meghatározásánál fontos szempont a területen szokványos fagyhatár ismerete. A fagyhatáron felül (azaz kis mélységben) a talajok egyrészt kevésbé teherbíróak, másrészt a talajban mindig jelen levő víz megfagyása, valamint periodikus fagyása és felengedése súlyos, helyrehozhatatlan károkat okoz az alaptestben.
Régebben a szabványok a fagyhatárt egyszerűen úgy határozták meg, hogy 300 méter alatti területen szemcsés talajban 50 cm, kötött talajban 80 cm a fagyhatár, 300 méter feletti magasságban pedig 80 cm ill. 100 cm ez az érték. Ezt a meghatározást ma is alkalmazhatjuk. Az alapozási sík megválasztásánál közrejátszhatnak más tényezők is. Például, ha meg lehet takarítani az alapozás közben víztelenítései munkát, érdemes átgondolni azt a lehetőséget, hogy magasabban (de nagyobb alapszélességgel) alapozzunk. Ha a tervezett alapozási sík alatt olyan nem teherbíró réteg van (pl. tőzeg), amiből süllyedések származnak: érdemesebb lejjebb menni az alapozással.
A teherviselő réteg milyensége és eloszlása sem elhanyagolható a megfelelő alapozási mód meghatározásánál. Előfordulhat, hogy az épület helyén egy pár méter hosszig megfelelő, teherbíró talaj található, ám ez a réteg átvált például egy vékonyabb-vastagabb feltöltés rétegre, vagy egy régi vízfolyás hatására ott maradt szerves földtömegre. Ebben az esetben komolyabb alapozási mód szükséges, vagy változtatni kell az elhelyezendő épület alakján, formáján. Amíg a kisebb teherbírású, de egyenletes eloszlású altalajból származó egyenletes épületmozgás (süllyedés) egy elfogadható és megelőzhető tényező, addig a különféle fizikai tulajdonságú talajok hatására keletkező egyenlőtlen épületsüllyedés igen komoly károkat, nem egy esetben az épület tönkremenetelét okozhatja.
Minden építmény esetében igen fontos az épület alatti és körüli felszín alatti vizek megléte, vagy hiánya. A vályogházas építkezés esetében ez fokozottan érvényes.
A felszín alatti vizeket több kategóriába soroljuk, a síkalapozásnál a talajvíz és a rétegvíz az, amely hatással lehet az épületre. A rétegvíz abban különbözik a talajvíztől, hogy általában két vízzáró réteg között áramló vizet nevezzük így. Jelentősége azokon a területeken van, ahol a felszín domborzati viszonyai miatt a rétegvíz a felszín közelébe kerülhet - netalán kiléphet a felszínre.
A felszín alatti vizek fizikai és kémiai hatásokkal jelenthet kárt. A fizikaiak közül a víznyomás és az alaptest anyagában fellépő (hajszáleres, vagy más) vízbejutás, a kémiaiak közül a víz agresszív hatása a legjelentősebb.
A "szokásos" talajvíz nyomása elleni védekezés előre számítható, kalkulálható, nagyobb gondot jelent az, ha valamilyen ok miatt megemelkedik a talajvíz szintje, és nyomása. Ugyanilyen súlyos - és napjaink aszályos időjárása esetén egyre gyakrabban előforduló - gondot jelenthet a talajvíz radikális süllyedése, amikor a talajból eltűnik a sok tényezőt befolyásoló nedvesség. A fizikai hatások a rétegvizeknél fokozottan jelentkeznek, ugyanis a rétegvíz (a domborzati viszonyoknak, a vízzáró rétegek elhelyezkedésének megfelelően) rendszerint mozgásban vannak. Extrém körülmények között lejtős területeken ezek a vizek összegyűlhetnek, feltorlódhatnak az épület mögött. Mintegy felszín alatti vízlencsét alkotva súlyos, nehezen helyrehozható károkat okozhatnak az épületben.
Az épület alapozásának megtervezésekor azokon a területeken, ahol extrém állapotok vannak, minden esetben megköveteli az építési hatóság részletes talajmechanikai szakvélemény készítését. Vályogházak építésénél ilyenek nem készültek régen, ám aki új ház építését tervezi, annak érdemes elgondolkozni az ilyen körülmények nélkül is, rászán-e egy kisebb összeget a vizsgálatra, hogy később nem érje meglepetés. Melyek ezek a hatások? Csak néhány a lehetségesek közül: Foghíjbeépítés, vagy egy már meglévő épület közvetlen közelébe történő építésnél úgy kell az új épületet elhelyezni, hogy a régi épületben ne keletkezzen kár - ugyanakkor az új épület se károsodjon a már meglévő épület hatásától. Azaz nem terhelhetjük rá új épületünket a már ott álló épület szerkezeteire, vagyis az alapozási síkot a régi épülethez igazodóan kell meghatározni. A megfelelő mód az, ha megvizsgáljuk a már meglévő épület terhelési zónáját, és az új épület helyét úgy választjuk meg, hogy az alapunk ne essen ebbe. ha mégis, akkor a megfelelő alapozási mód megválasztása igen fontos.
Szintén nagyon fontos, és gyakran elfelejtkeznek az építők arról, hogy nem csak a kész épület hatásaira kell gondolni, hanem az építkezés, kivitelezés során fellépő hatásokra is. Az elmúlt években, évtizedekben számos (gyakran tragédiába torkolló) példája volt annak, hogy egy új építmény kivitelezésénél nem vették figyelembe az építési terület közvetlen szomszédságában lévő épületek tulajdonságait. Ilyen esetekben elsődleges a meglévő épületállomány védelme. Elég egy túl hosszú ideig nyitva tartott munkaárok, vagy egy nagyobb intenzitású eső, és már megvan a baj.
Az épület alatt egy addig nem ismert vízfolyás, vízér is előfordulhat. Ez főleg nagyobb természetes felszíni vizek (patakok, mocsaras terület, esetleg folyóközeli részek) esetében fordulhat elő, de figyelni kell a lejtős területen történő építkezéseknél is.
A kifejezetten alföldi, folyók által lerakott altalaj-jellegű területek kivételével gyakran előfordulhatnak természetes vagy éppen mesterséges üregek (barlangok, pincék). Hazánkban jelenleg több mint 100 olyan település van, amelynek súlyos gondot okoz a régi korok emberei által vájt pincék, üregek megléte.
Építkezés, tervezés előtt ismerjük meg ezeket a körülményeket is, mert az általuk okozott károk elhárítása óriási anyagi áldozatokat igényel. Nem lehetetlen ezeken a helyeken sem az építkezés, de vannak bizonyos előírások, melyek betartása szükséges.
Ilyen esetben mindenképpen kérjük szakember segítségét.
Szintén szakember segítsége szükséges abban az esetben, ha löszös talajkörnyezetben kerül sor építkezésre, felújításra. Nem is gondolnánk, milyen sok helyen okoz gondot hazánkban ez a speciális talajfajta. A Duna mentén, a Balaton-felvidéken számtalan esetben történt már talajcsúszás, épületkárosodás a nem megfelelően használt lösztalajok miatt.
Miután az épület környezetét megvizsgáltuk az alapozás szempontjából, rátérhetünk magára az alapozási, épületszerkezetek tulajdonságaira.
Legfontosabb az épület súlya, nagysága. Hiszen - mint azt az előbb írtuk - az alap feladata az épület terhét átadni és elosztani a teherviselő talajnak. A különféle épületek különféle súllyal nehezednek az alapra. A vályogházak esetében aránylag könnyű helyzetben vagyunk: ezek a házak többnyire egy szintesek, csak ritkán épülnek nem lakás céljára. A tervezési szabványok meghatározzák az épületek alapozásának tervezési előírásait, de néhány szabályt meg kell ismernünk.
A vályogházak építési rendszeréből, alakjából adódóan a sávalapok a legelterjedtebbek. Sávalapnak azt nevezzük, amikor a szélességi és hosszúsági méretek aránya meghaladja az 1 : 3,5-öt. Az alapok követik a falak irányát, ám szélességük nagyobb azoknál.
Az alapozás szélességének meghatározására egyszerűbb, bonyolultabb képleteket alkalmaznak. A számításnál figyelembe kell venni az alatta található talaj határfeszültségét (magyarul: mekkora terhet bír el négyzetcentiméterenként, négyzetméterenként). Alapesetben a sávalap keresztmetszete négyzet, téglalap alakú.
 Betonalap
Ha a talaj határfeszültsége túl nagy szélességet eredményezne, akkor - anyagtakarékosság érdekében - az alap lefelé szélesedik - leginkább trapéz keresztmetszetű. Tégla- vagy kőalapoknál a lépcsős, betonalapoknál mind a lépcsős, mind a ferde síkkal történő szélesítés megoldás. Fontos az egymáshoz kapcsolódó alaptestet, alapsávok megfelelő csatlakozása. A megfelelő alak, méret meghatározása az ilyen alapoknál is a szabványok alapján történik meg.
 Téglaalap lépcsőzése
Közvetlenül a fal alatt minimum 5 cm szélesítés mindkét oldalon szükséges. Az így elkészült alapra kerülhet a szigetelés, majd a felmenő fal.
Fontos, hogy az alaptest megfelelő merevséggel rendelkezzen, és megfelelő legyen a kapcsolata a felmenő falszerkezetekkel. A merevséget (betonalap esetén) vasak beépítésével növelik. Az alapozási mód megválasztásakor mindenképpen szem előtt kell tartani a gazdaságossági szempontokat is. Hiszen egy gazdasági épülethez, vagy egy olyan épülethez, mely csak rövid (egy-két évtized) időtartamú, nem érdemes túlméretezett alapot készíteni. De ez nem csak a vályogházakra, bármely más épülettípusra érvényes.
Az alapozás anyagának kiválasztása is fontos: ha lehetséges helyi építőanyag beszerzése, érdemes azt felhasználni, mint a drágább, nehezebb beszerezhető anyagot.
Az anyagkiválasztáshoz közvetlenül kapcsolódik az építési technológia. Noha a síkalapok építés nem bonyolult dolog, és ez szinte a leginkább házilagosan végezhető munka, nem szabad elfelejtkezni azokról az általános szabályoktól, melyek az általános építési munkákra is vonatkoznak (betonkeverés, betonozás, téglafalazás, stb.)
A betonalapokat általában a munkaárok fenekére (kis kiegyenlítő ágyazati kavicsrétegre) fektetik. Készülhet zsaluzat közé, de gyakran a magában megálló földfalak közé is. Anyagtakarékosabb formája az ún. úsztatott beton, melybe megfelelő szilárdságú köveket helyeznek. A kövek mérete meghatározott, és fontos szempont, hogy a kövek megfelelően beágyazva legyenek a betonba (ne érjenek egymáshoz), ezzel megelőzhető törésük.
A téglalapokat az alapárok fenekére terített 5-6 cm vastag homokágyra, esetleg mészhabarcsrétegre terítik. Az alap vastagságát a tégla mérete adja ki, a szélesítést általában féltégla szélességben határozzák meg. A szélesítés lépcsőzési magassága legalább két tégla magasság.
A falazást a felmenő téglafalakhoz hasonlóan kell végezni (állóhézagok nem kerülhetnek egymás fölé, a téglák habarcsba kerülnek stb.). Ugyanígy készül a terméskő alap, ahol a vastagabb habarcsrétegeket ékekként berakott kövekkel oszthatják meg.
|
|
