A vályogházak esetében a korszerű, modern élet megvalósításhoz szükséges megfelelő belső terek kialakítása a legnagyobb probléma. Mert nem csak a mai kornak megfelelő életvitelnek, és igényeknek kell megfelelni, de figyelni kell arra is, hogy a megoldások ne károsítsák az épületet, ugyanakkor illeszkedjenek is a régi épületekhez, azok képéhez, hangulatához. A legtöbb hibát a burkolatok kialakításakor, valamint a nyílászárók cseréjénél követik el a tulajdonosok.

A jó burkolatnak ki kell elégíteni az alábbi körülményeket: tiszta, szép, egyben jól karbantartható felületet adjon, építési technológiája, majd megléte ne károsítsa a vályogház egyéb szerkezetit, illeszkedjen a régi épületek formájához, képéhez.

A régi korban a vályogházakban földpadlók voltak. Ezek káros voltáról már az I. fejezetben szóltunk. Nem kell bizonygatnunk, hogy a mai kor emberének ez már nem felel meg. Mint ahogyan nem felel meg a valamivel korszerűbb, de szintén egészségtelen lebetonozott padló sem. A pitvarban, előtérben talán elfogadható, de a konyhában – ahol a tisztaság mindennél fontosabb – vagy a szobában, ahol kényelmet keres az ember, már nem felel meg a mai kor emberének.

A XIX. század végétől megjelentek a parasztházakban is a különféle padlóburkolatok. Először a tehetősebb háztulajdonosok (birtokosok, a község elöljárói) rakattak padlót (hajópadlót) a szobába, majd kő, műkő burkolatot a ház egyéb helyiségeibe – később ezt átvette a köznép is. A hajópadlók – abban az időben még jó anyagból, hozzáértő szakemberek által lefektetve – sok-sok nemzedéket kiszolgáltak. Ma is számtalan régi házban találkozunk velük. Több réteg vastag festék, a deszkák közepének enyhe kimélyedülése mutatja e barátságos és sokat megélt szerkezetek korát. Gyakran kérnek tőlem tanácsot, hogy mit lehetne kezdeni ezekkel a padlókkal, hogyan kellene kicserélni, átcsiszolni őket. Ilyenkor a lehatározottabban igyekszem lebeszélni a kérdezőt, megmagyarázva neki, hogy egyrészt: ezek a padlózatok több évtizedet kibírtak, és ha békén hagyják őket, még legalább ugyanennyit szolgálják gazdáikat. Másrészt a kikopásuk, a finom kis kimélyedésük mutatja a tulajdonosnak, a vendégeknek a ház immár értékszámba menő korát – és a régi szakemberek tudását. Szerencsére egyre többen megfogadják e javaslatomat.

Ugyanígy javaslom megfontolásra a régi mozaikpadlók, terrazzo padlók megőrzését. Ez utóbbi a XX. század harmincas, negyvenes éveiben terjedt el a középítkezésben. Ismerek olyan 10 x 10 centiméteres mozaikpadló burkolólapokat, melyek 4-5 centi vastagok, és melyek akár még száz évig is jól állják a megpróbáltatásokat.

Ha azonban a ház padlója betonos, esetleg földes – vagy a tulajdonos mindenképpen szeretné újabb anyagokkal szépíteni házát, el kell végezni a padlóburkolási munkákat.

És ezzel lehet a legtöbbet ártani az épületek állagán. A modern kor technológiái, azok a mesterek, akik a mai építési anyagokkal dolgoznak, nehezen igazodnak a régi épületek szerkezetihez. Vályogházaknál sok esetben el kell felejteni a padló alatti betonozás, páragátló fóliázás és az ezekhez társuló különféle modern technológiák, anyagok alkalmazását. Ennek elsősorban épületfizikai okai vannak, melyekről mindenképpen röviden szólni kell - mert a nyílászárók cseréje mellett a burkolatok megváltoztatása, szakszerűtlen kialakítása okozza a vályogházak leggyakoribb problémáját, a nedvesedést, penészesedést.

A fizikai magyarázat egyszerű: az épületek földdel érintkező, nagy felülettel rendelkező padlózata alatt igen nagy mennyiségű pára keletkezik. Ez a föld milyenségétől függő, homokos talajban és agyagtalajban, magasabb vagy alacsonyabb talajvízállásnál különböző. Egy valamiben azonban mindig azonos tulajdonságú: ez a pára a felszín felé távozik el a talajból. Méghozzá igen koncentráltan, hiszen a padló felületét körülvevő alapfal oldalról lehatárolja e mozgásfolyamatot.

Ha a párát a természetes mozgásának megfelelő mértékben beengedjük a helyiségbe, és onnan szellőztetés útján eltávozhat: nem okoz semmilyen gondot. Sőt, legtöbb esetben észre sem vesszük a jelenséget. Könnyen leellenőrizhetjük ezt a megállapítást: a betonozott vagy földpadlós helyiség bútorait (pl. ágy lába, vagy szekrény) mozdítsuk arrébb 20-25 centit. A bútorláb helyén a padlón nedvességfoltot találunk – hiszen itt a pára nem tudott eltávozni a padlóból. De egy óra múlva a nedvességfolt eltűnik – főleg, ha nyári melegben, vagy fűtött szobában csináljuk a kísérletet. Azaz a pára eltávozott, a szoba levegőjében található. Egyszerű szellőztetéssel megszabadulhatunk tőle.

A földpadló, a lakkozatlan, kis résekkel elválasztott hajópadló, és kisebb mértékben a betonozott padló is jól ellátja ezt a funkciót: átengedi a talajból felfelé áramló párát.

Azonban ha a padlóra bármilyen olyan anyag vagy berendezési tárgy kerül, mely vízzáróan szigetel: a pára áramlása azonnal megindul abba az irányba, hol el tud távozni. Azaz a falak irányába. Ezért olyan gyakori az az eset, hogy az épület felújítása után az addig teljesen száraz falak az alsó sarkokban elkezdenek nedvesedni, penészesedni, a vakolat peregni kezd róluk. A bajt még tetézi, ha az újonnan készült padlóburkolat alá hőszigetelés és fóliázás is kerül. Itt igen nagy a kivitelezést végző, de a tulajdonos felelőssége: a vályogházak épületfizikai ismeret nélkül végzett ilyen munka helyrehozhatatlan károkat okoz.

Mert mi is a helyzet ilyenkor? A pára a nagy felületen összegyűlve az általában szigeteletlen falak irányába áramlik, abban – a hajszálcsövesség elve alapján – kezd felfelé áramlani. E folyamatot azután már igen nehéz megakadályozni.

Két megoldás lehetséges a fal ilyen okokból eredő vizesedésének megelőzésére – de csak a megelőzésére! Ha már megtörtént a baj, akkor csak a hibás szerkezet visszabontása (azaz a padló újbóli felszedése) a megfelelő megoldás.

Megelőzhetjük e bajt, ha a padló alatti szigetelést – az előző fejezetben már rajzokkal is bemutatott módon – összekötjük a falak vízszintes szigetelésével. Ebben az esetben összefüggő vízhatlan felületet kapunk, a falazatokat a talajpára nem tudja támadni. E megoldással csak egy baj van: a vályogházak falai a legritkább esetben rendelkeznek megfelelő vízszintes falszigeteléssel[1]. Ennek utólagos elkészítése – falátvágással, vagy falbontással – igen körülményes és költséges munka.

Ez esetben kell a másik megoldáshoz folyamodni: olyan padlóburkolatot kell készítenünk, mely a fentiekben vázolt páramozgást biztosítja, megelőzve ezzel a falak nedvesedését.

Erre két lehetséges módozat van: a régi, jól bevált, a párát megfelelő mértékben áteresztő padlóburkolati anyagok használata, vagy szellőztető szerkezet alkalmazása.

A vályogházak padlóburkolására elsődlegesen a jól bevált hajópadlók alkalmasak. A hajópadló burkolat ágyazata úgy kerüljön kialakításra, hogy semmiképpen ne gátolja a pára mozgását. Ennek legegyszerűbb módja a kavicságyazat fölé kerülő homok, majd arra párnafákra fektetve maga a padló.

A hajópadló fektetése nem ördöngös munka, saját kezűleg is elvégezhető.

A régi padlózatot – legyen az beton, vagy föld – el kell távolítani, és a helyiség padlózatát legalább 15 – 20 cm mélyen ki kell mélyíteni. Ha a régi burkolat alatt szerves anyag található a földben (ezt általában a rossz, dohos szag jelzi), vagy a régi padlóanyag korhadt részei ott maradtak, azokat teljes egészében el kell távolítani. Érdemes egy-két napot hagyni szellőzni a helyiséget, hogy a földből kikerülő nedvesség, pára szabadon eltávozhasson.

Az így keletkezett földfelületet (tükör) le kell döngölni, majd megfelelően száraz kavicsot, sódert kell elteríteni. A terítés magasságát a padló végleges szintje határozza meg, érdemes több ponton előre beszintezett kavicskupacokat („jegyeket”) elhelyezni, és ezekhez igazítva készíteni a sóderterítést. Arra figyeljünk, hogy a kavics mentes legyen szerves anyagoktól, és teljesen száraz legyen. Ha ez utóbbiban nem vagyunk biztosak, akkor inkább hagyjuk száradni egy-két napot a felületet.

Az így előkészített felületre kerülhetnek a párnafák. Szabványos méretük legalább 48 x 75 mm. Ezeket vagy a földbeütött karókkal rögzíthetjük, vagy – ha a helyiség nem túl széles – a végüket a falakhoz ékelhetjük. A hajópadlókat mindig a természetes fény beesési irányával párhuzamosan fektetjük, azaz a párnafák az ablakkal ellátott fallal párhuzamosan fussanak, mert ezekre merőleges lesz a padlóburkolat.

A párnafák 80-90 centiméterre helyezkedjenek el egymástól. Arra figyeljünk a távolságok kiosztásánál, hogy a fal mellett mindenképpen kell futnia párnafáknak, mert a padló deszkájának itt fel kell támaszkodnia. A párnafákat lehet toldani, de arra figyeljünk, hogy a toldások ne egymás mellé kerüljenek. A toldásokat mindkét oldalukon hevederrel kell megerősíteni.

Bár régen nem kezelték le a párnafákat, nem árt, ha manapság valamilyen – egészségre nem ártalmas, belső terekben használható gombaölő szerrel lekezeljük a fákat.

Ezután készülhet el a homokágyazat. Ez 2-4 centis finom, száraz, szerves anyagoktól mentes homok legyen. A párnafák közötti feltöltést legalább 1-2 centis „bogárhátúra” kell kialakítani, mert a padlódeszka így mozgás nélkül fekszik fel. Ezt a deszkák fektetése közben is el lehet végezni.

A padlódeszkák kezeletlen fenyő vagy keményfa deszkák lehetnek. Szélességük változó, 15 centisnél szélesebbet általában nem fektetnek. A padlódeszkák elhelyezését és rögzítését úgy kell elvégezni, hogy lehetőleg ne maradjon rés a két deszka között. Ehhez a deszkákat élük irányából egymásnak ékeljük, ahogy az alábbi ábrán is bemutatom.

A padlódeszkákat csak a párnafákon szabad toldani, mégpedig úgy, hogy ne essen egy vonalba két szomszédos toldás (lásd az előbbi ábrán a jobb oldali rajzot). A falaknál kb. másfél centis hézagot kell hagyni. Ellenkező esetben a deszkák mozgásuk, duzzadásuk miatt a falnak feszülnek, ami a szélük felhajlásához, rosszabb esetben repedéshez, töréshez vezet. Ugyanígy a deszkák vége sem ütközhet a falnak, mert a feszülés miatt felhajlik, púpossá válik a deszka.

Fontos tudnunk, hogy a vályogházak falazatai a legritkább esetben egyenesek, sőt, gyakran még csak nem is párhuzamosak egymással. Ez a padlófektetésnél komoly gondot okoz, ha nem számolunk vele. Ezért a padlófektetést vályogházakban lehetőleg annál a falnál kezdjük, ahol a belépésre szolgáló ajtó található. Az utolsó egy-két deszkánál a fal eltérése a párhuzamos iránytól hosszanti vágással kiegyenlíthető.

Nagyobb gondot okoz az, hogy a fal egyenetlensége miatt a deszkázat nem simul a fal aljához. Ezt általában szélesebb sarokléc elhelyezésével lehet „eltüntetni”, vagy a bútorok megfelelő elrendezésével.

A régi korokban nem használtak saroklécet – tudomásul vették, hogy a vályogház fala ilyen.

A vályogházak esetében különösen fontos a fapadló burkolatok megfelelő kezelése.

A fenti sorokat több mint egy fél évtizede vetettem "papírra", azóta újabb és újabb tapasztalatokkal gyarapodtam a padlófektetés "mesterségében". Ezek közül a legfontosabb: soha ne meszeljük ki a házat a padlófektetés előtt...!

Jómagam úgy jártam ugyanis néhány évvel ezelőtt, hogy a frissen felújított vályogházban nagyokosan először kimeszeltük a szobákat, majd utána kezdtem bele a hajópadló fektetésébe, gondolván, így nem lesz meszes a padló... Igenám, de a fektetéskor a végüknél a falhoz feszített párnafák a szögezésből adódó dinamikus terheket remekül továbbították a falba - ami a friss meszelés gyönyörű, pókhálószerű repedezését eredményezte. Szóval, legközelebb előbb a padló, rá műanyagfólia, hogy ne festékezzük össze, és csak aztán jöhet a meszelés. Az nemokosember saját kárán tanul...

Az új padlót lakkozni nem szabad, a régi természetes eredetű kezelések felelnek meg a célnak. A frissen fektetett zárt padlózat lakkozása, olajfestékkel történő lekenése ugyanúgy elzárja a páramozgást, mint ha fóliát tennénk alá. Viszont ha már több éves a padlónk, a deszkák közötti rések kinyílnak, ezeket a felületkezeléseket meg lehet próbálni[2]

Általában egy teljes év várakozás lehetővé teszi a padlózat teljes „beállását”, a nedvesség és az egyéb összetevők egyensúlyba kerülését.

Régi korokban a friss padlót hónapokig kezeletlenül hagyták.

A hajópadló beeresztését és kezelését saját magunk is elvégezhetjük, ha érzünk megfelelő kísérletező hajlamot magunkban.

Elsőként megfelelően fel kell súrolni a padlót, minden szennyeződést el kell távolítani róla. Esetleg egy finom gyalulás, csiszolást is elvégezhetünk, de ezután nagyon gondosan portalanítani kell a felületet.

Az így előkészített padlót viaszemulzióval kell bevonni, mely az alábbi összetételű:

-         öt rész sztearin (ez a mártogatott gyertyák alapanyaga, szakboltokban kapható)

-         szintén öt rész (lehetőleg fehérített, de ha sárga színű, akkor sincs gond) méhviasz (ezt kertészeti boltokban vehetjük meg)

-         és huszonkét rész paraffint (szintén a gyertyagyártáshoz használt anyag)

A fenti anyagokat egybeolvasztjuk óvatosan lassú lángon, majd lehűtjük 100 fokos hőmérsékletre. Ezután súlyrész rész vizet keverünk hozzá, és ezzel a keverékkel vonjuk be a padlót. Teljes száradás után lehet kefével fényesíteni.

A padlót rendszeresen padlóviasszal tartották karban. Ez amellett, hogy lehetővé tette a padló természetes lélegzését, kiemelte a faanyag mintázatát, erezetét. Nem dohosodott be a padló, nem ment tönkre.

Ezt az anyagot is összeállíthatjuk magunk: paraffint megolvasztva méhviasszal, terpentinfestékkel és esetleg viaszillatosítóval keverünk jól össze, majd a masszát lehűtve dobozokban tároljuk a felhasználásig.

Gyakran az olcsóbb és mindenhol beszerezhető petróleummal kezelték a padlót, mely alkalmas volt arra is, hogy az esetleges kártevőket távol tartsa.

Igen sok helyen találkozunk olajfestékkel kezelt padlózatokkal. Érdekes módon ezeknél is igen ritkán lehet nedvesedéstől, vizesedéstől származó károsodást tapasztalni. Ennek oka, hogy az olajfestékkel történő kezelés a már régebben lefektetett, ezért hézagos padlón történt. A hézagok miatt a pára nem torlódik fel a padló alatt, így nem károsítja a szerkezetet. Ha csak egy mód van rá, hagyjuk meg ezeket a padlókat ilyen állapotukban. Ha viszont cserére szorulnak, akkor a teljes felületen hajtsuk végre a cserét a fent leírt módon, egyéb esetben károsodhat a régi padlózat is.

Konyhák, fürdőszobák, előterek – azaz nem szobai használatra használt helyiségek burkolása vályogházakban.

E helyiségeknél is igen fontos szempont, hogy az új burkolattal ne vezessük a nedvességet, a vizet a falakhoz. Önkéntelenül adódik, hogy akkor olyan anyagból készüljön a burkolat, mely átengedi a párát. És rendelkezésünkre is áll ilyen anyag, sokkal több, és olcsóbb, mint azt gondolnánk. Ez pedig az égetett anyagáruk nagy családja. Persze ezek közül is csak azok, melyek nem fagyállóra (azaz vízhatlanra) égetve hagyták el a gyárat. Tehát a fagyálló tégla, a tetőcserép nem alkalmas erre. Annál inkább a kisméretű tégla – főleg a bontott téglák – a régi korban használt, de mára teljesen eltűnt padlásburkoló téglák és társaik. A téglaburkolatok használata a XIX. század végétől kezdődött, amikor az egyes helyi téglagyárak technológiája olyan szintet ért el, hogy már olcsón, és főleg a közelből beszerezhető volt ez az anyag.

Az égetett agyagáruk összefüggő és megfelelően elhelyezve igen mutatós felületükkel hosszú-hosszú évekre jól használható burkolt felületet adnak, és megfelelő módon alkalmazva nem gátolják a pára mozgását az épületben.

A téglaburkolatot szintén homokágyba fektessük. Az aljzat akkor megfelelő, ha teljesen száraz, humusztól, szerves anyagtól mentes. Az egyenesre döngölt földre száraz homokot helyezünk a megfelelő vastagságban, majd ebbe fektetjük a téglákat. Többféle mintát is alkalmaztak az elmúlt száz évben a téglaburkolatok lerakásánál.  A hálós, a kötésben, a halszálka mintában rakott burkolatok egy-egy településen belül is igen változatos elterjedést mutatnak.

A téglák elhelyezésénél igen fontos arra figyelni, hogy a burkolat oldalról megfelelő megtámasztást kapjon. Ha zárt térben készül a burkolat, akkor ez nem jelent gondot, a nyitott tornácok, fal körüli járdák szabad oldalát azonban élére állított téglasorral meg kell támasztani. Ez a téglasor mutatósabb – vagy inkább csicsásabb – ha 45 fokban élére állított téglák formázzák. Egyszerűbb és szolidabb a hagyományos „futó” téglasor, ahol a téglákat élükre állítva fektetik egymás után. Amire ügyelni kell: e mellé a téglasor mellé megtámasztó betont vagy habarcsot kell lefektetni.

A zárt térben (konyha, előtér, fürdőszoba) készülő téglaburkolat hézagait csak mészhabarccsal szabad kiönteni. A cementes kiöntés olyan zárt felületet eredményez, melyen a pára nem tud átjutni, és azonnal a falakat kezdi támadni.

A mészhabarcskiöntés előtt (részben takarékossági okokból) a téglák közötti hézagot homokkal kell kitömíteni. Amennyiben igazán jó, tartós burkolatot akarunk használni, a homokot egy egyszerű lapos végű vassal felülről jól tömörítsük a résekben. Általában félmagasságig (3-4 cm) kerüljön homok a hézagokba, erre töltsük rá a mészhabarcs kiöntést.

Nyitott helyen készülhet cementhabarcs kiöntés is. Ha járdát, csöpögőjárdát, vagy a tornác padlózatát készítjük téglából, figyeljünk arra, hogy a téglák – és a burkolat – síkja kifelé lejtsen, és a hézagok a téglák felszínével egy síkban fussanak. Így előzhetjük meg azt, hogy a csapadék, a hólé megálljon a burkolaton, netalántán befolyjon a téglák közötti résekbe.

A téglaburkolatok óriási előnye, hogy egy esetleges padlózat alatti szerelés (pl. lefolyócső, vízvezeték) esetén a szükséges mértékű bontás könnyen kivitelezhető és helyreállítható. Ugyanez igaz a burkolat esteleges meghibásodására is.

A téglaburkolat hátrányaként róható fel, hogy az első időkben nehezen takarítható, tisztítható. De 2-3 év elteltével a felső poros réteg lekopik, és a több évtizede használt burkolatok nem okoznak ilyen gondot. Ha bontott tégla kerül a padlózatba, ez a jelenség általában egy-két hónapig okoz csak gondot, mert ezeknél a tégláknál a első réteg az évtizedes használatban már elkopott.

Nagyon ritkán kerül elő régi padlásburkoló tégla. Általában régi épületek bontásánál lehet találkozni velük – legtöbbször a bontásra ítélt ház tulajdonosa sem tudja, milyen kincset érő építőanyagot dob ki a szemétre. Pedig ezek a téglák még akár száz évig is szolgálják az értő használót, mindenképpen megmentésre érdemesek.

A padlásburkoló téglák általában nem szabályos – a megszokott arányú – tégla formátumot mintázzák. Jelentős részük csak amolyan melléktermék volt a téglagyárakban, ezért sokszor a méretükben nagy a szóródás, eltérés.

Látszó, napi használatra való lefektetésük ezért nehezebb is, de ennek ellenére mindenképpen javaslom.

A padlásburkoló téglák legtöbbször vékonyabbak a falazótégláknál, ezért egyenletesebb ágyazatot kívánnak. A pontszerű terhelést nehezebben bírják, ezért ha valahová nagyobb berendezési tárgy (pl. kályha, kandalló) kerül, ne ezeket a téglákat használjuk fel.

Zárt padlóburkolatok készítése vályogházakban

Az elmúlt egy évtizedben – főleg a gazdasági nyitással, a nyugati termékek, technológiák hazánkba jutásával – igen elterjedt lett a modern kőagyaglapok burkolatként történő használata. De nem minden előzmény nélküli ez. Hiszen már az 1930-as években készültek mozaiklap, terrazo, nova[3] burkolatok. Ezek az úgynevezett hidegpadlók, melyek valóban a hidegérzetet jelentik a használóknak.

A mozaiklap burkolatok általában a 3-as évektől a 60-as évekig készültek. Parazstházaknál a 10 x 10-es, maximum 15 x 15-ös méretűeket használták. A jellegzetes vörösesbarna-fehér, sötétszürke-sárgásfehér sakktábla szerű megjelenésű burkolattal számtalan helyen találkozhatunk ma is[4].

A vályogházak szempontjából nem is ez okoz gondot, hanem az, hogy ezen burkolatok teljesen zárt felületet adnak. A padlóburkolatokról szóló rész bevezetőjét felidézve tudjuk, hogy ez a zárt burkolat igen jelentős részben közrejátszhat a vályogházak falainak nedvesedésében. És nem csak a régi burkolatok, de a legújabb, legszebb és legmodernebb ma kapható padlólapokból álló felület is ugyanehhez a problémához vezet. Mi ennek az oka?

Nem csak maga a burkolóanyag – bár az önmagában még kevés lenne. De tudjuk, hogy a hidegpadlós burkolatokat csak zárt felületre lehet fektetni. Ez a zárt felület régen cementhabarcs volt, a közelmúltban vegyi úton előállított padlóragasztó: melyek mind jól ellátták funkciójukat, csak éppen épületfizikai hatásuk nem került eléggé előtérbe.

A zárt cementaljzat, az estelege műgyantát is tartalmazó padlóragasztó nem engedi, nem engedheti át a nedvességet. Hiszen éppen ez a feladata a padlólapok rögzítésén túl.

De akkor mi a teendő, ha nem akarjuk a padlózat alatti párát a falba vezetni, ha a régi, rossz mettlachi padlót ki akarjuk cserélni?

Két megoldás lehetséges. Ha a vályogfalunk rendelkezik vízszintes falszigeteléssel, a régi burkolat felbontása után egy komplett padlószigetelést kell elhelyezni. Erre alkalmasak a modern szigetelőanyagok is, de a hagyományos kátránypapír jobb megoldás. Ugyanis a padlószigetelést feltétlenül össze kell kötni a fal alatti szigeteléssel – és az majd’ minden esetben bitumenes lemez, kátránypapír. Hiszen 30-40-60 évvel ezelőtt még nem használtak műanyaglemezeket szigetelésre. Természetesen műanyagok is használhatók, de ebben az esetben is igen fontos a fal alatti szigeteléssel való vízhatlan kapcsolat.

Az így elkészült szigetelésre már a szokásos rétegrenddel kerülhet a padló aljzata, burkolata.

Probléma akkor vetődik fel, ha nincs vízszintes szigetelés a fal alatt. Ebben az esetben a hagyományos módon feketetett hidegpadló alatt a felgyülemlő pára a falhoz kerül és nedvesedést okoz. Ekkor vagy egy utólagos falszigetelést készítünk el előbb, és ehhez az előbb leírt padlószigetelést csatlakoztatjuk, vagy más megoldást kell találnunk. Több helyen kísérletképpen az alábbi megoldást alkalmaztuk a fal nedvesédésének megakadályozására: az előre becsülhető, mérhető nedvesedéshez igazodó méretű szellőztető résrendszert építettünk ki a fal tövébe. Legegyszerűbb megoldása az ábrán látható: a padlózat alatti aljzatbeton nem ér el a falig, hanem egy 5 – 10 cm szélességű rés marad ki[5].

A légrést nagy szemű zúzottkővel kell kitölteni, ez lehetővé teszi, hogy a pára – amely a zárt burkolat alatt a falak irányába mozog – e kitöltésen keresztül eltávozzon a padló alól.

A 5 centis rés még elviselhető látványt nyújt, főleg, ha a közvetlenül mellette fekvő padlóburkoló úgy kerül kialakításra, hogy sor lezárást képez a burkolat és a rés között.

Természetesen az így kialakított padlózat esetében fokozottan kell figyelni arra, hogy a falazat melletti résbe ne juthasson víz felülről (pl. felmosáskor, vagy a mosógép működésekor).

Ez a megoldás kombinálható a vízszintes padlószigeteléssel, bár erre még nincs megfelelő időtartamú tapasztalat, ezért csak óvatosan lehet ajánlani.