AJTÓK, ABLAKOK

A házak ablakai, ajtói jelentik a kapcsolatot a külvilággal, és az épület jellegét és külső képét legjobban meghatározó tartozékai.

Az ablakok jelentik a házak szemét, megadják a házak arcát, arculatát. Kiss Lajos: Szegény emberek élete című könyvének II. kötetében olvashatunk arról, milyen fontos szerepe is volt a régi parasztházakban az ablakoknak.

Ahogyan az utcán egy szembejövő szép lányon vagy asszonyon először a szemét nézem meg, ugyanúgy szokásommá vált, hogy egy házon is először az ablakokat vizsgálom meg, és ez befolyásolja, hogyan vélekedem később a házról. (Bár a nőkkel valahogy könnyebb a dolog, meg kell vallanom, hogy én még csúnya szemű nőt nem láttam életemben - nem úgy, mint csúnya ablakú házat).

Az ablakok Lehetővé teszik, hogy kitekintsünk az épületből, az ajtók pedig fizikai kapcsolatot tesznek lehetővé az építmény egyes részei, valamint annak környezet között. A régi parasztházak nyílásai, és az azokat záró ajtók, ablakok mérete, kialakítása, műszaki megoldása sok körülmény következménye volt. Az ablakok, ajtók a mindenkori technikai tudást ugyanúgy megmutatják, mint az épület tulajdonosainak anyagi lehetőségeit.

Amíg a technikai fejlettség és a megfelelő anyagok elterjedése nem tette lehetővé, ezek a nyílások, nyílászárók kis méretűek voltak. Ennek oka, hogy nem álltak rendelkezésre megfelelő teherviselő anyagok, így csak kisebb nyílásokat vághattak a falazatokon. Fontos szempont volt az is, hogy minél kevesebb hő menjen kárba, ezért igyekeztek az épületek szerkezetét úgy kialakítani, hogy ne legyenek nagy nyílások a falakon.

Az ablakoknak, ajtóknak természetesen lehetővé kellett tennie a helyiségek megfelelő szellőzését is. Ez - mint majd később látjuk is - főleg a füstös, azaz szabadtűzhelyes konyháknál volt fontos szempont.

Míg a németalföldön a mai napig a nagy méretű, függöny nélküli ablakok a megszokottak, a magyar nép mentalitásához nem illik a "kirakatban ülés". Azaz a mi vidékünkön annál otthonosabbnak számit egy lakás, minél kevésbé nyitott a külvilág felé.

Köztudott, hogy a régi korok épületeinél - főleg a szegényebb rétegek körében - gazdasági okokból az egészséges életről vallott nézetekkel ellentétesen valósult meg, de figyelemre méltó, hogy már kétszáz évvel ezelőtt is megvoltak azok a szabályok, melyek meghatározták a házak ablakainak méretét.

"Az 1802. év böjtmás havának 29-én a nemes jász és két kun districusok részéről tartott közönséges gyűlés a következőket rendeli currentáltatni: ... Az újonnan építendő házaknak belső világossága 2 és fél ölnél kevesebb ne legyen, magassága pedig legkevesebb 7. Sukk. A háznak 2 oldalán ablakok, még pedig kinyithatók, vagy fiókosak legyenek, hogy alkalmas időben a szobát ki lehessen szellőztetni, a magasságokra 2, szélességekre 1 és fél sukkosak, az utcára hagyattassanak. Ellenkeznek e szerint az egészséggel a betapasztott és fióktalan ablakok és ha a publicatio után fél esztendőre fiókos ablakokra nem fognak változtatni, azok minden tekintet nélkül betöressenek..."

Már ebben az időben ismertek azok a műszaki szabályok, melyek a nyílászárók kialakítására, elhelyezésére vonatkoznak, és amelyeket nagyjából a mai napig élnek.

Ezek közé tartozik a megfelelő zárás biztosítása (a táblák ütközése, zárhatóság), a megfelelő hőszigetelés megoldása (lehetőleg kétrétegű ablak) vagy az ajtók nyitási irányának szabályozása.

Nézzük azokat a főbb szabályokat, melyekkel a parasztházak, vályogházak nyílászáróinál is találkozhatunk - anélkül, hogy nagyon belemerülnénk ebbe az igazán szép és izgalmas épületszerkezeti téma taglalásába. Az ablakok elhelyezésénél a XIX. századtól kezdve fontos szempont volt, hogy lehetőleg minden helyiség kapjon ablakot (azaz természetes megvilágítást). Az ablakok mérete és elhelyezkedése a helyiség funkciójához igazodott. Majd minden parasztháznál megfigyelhető, hogy a konyha (pitvar) ablak nagyobb méretű, mint a szoba azon ablaka, amely a nap felé (dél, vagy nyugati) irányba néz. Ennek oka egyrészt a már említett elzártság megvalósítása a lakás céljára használatos szobában, másrészt az a fontos ok, hogy a nap túlnyomó részében használatos pitvarból lehetővé tegyék az udvar, a kert szemmeltartását. Ha a kamra ablakot kapott, az mindig kis méretű volt, és igen magasan helyezkedett el. Ugyanez igaz az igás állatok tartására szolgáló istállókra is. Ennek igen egyszerű és praktikus oka volt: ezen helyiségek nem igen igényelték a nagy fénnyel való megvilágítást, lehetőleg hűvösebbeknek kellett lenniük nyáron, mint más helyiségeknek. Ezzel szemben fontos volt, hogy sem a "vadászó" háziállatok (macska, egér), sem a rossz szándékú emberek nem férhessenek könnyen hozzá a helyiségben őrzött értékekhez (állatokhoz, élelmiszerhez).

Míg a modern (a XX. század 10-es, 20-as éveitől számítható) építészeti elvek az ablakok szélességi és magassági arányainak összevisszaságát hozták, a régi korokban az ablakok mindig álló formátumúak voltak. Ennek praktikus oka volt: a kisebb ablakszélességgel kisebb áthidalandó felület járt, azaz a falban nem kellett szélességében nagy nyílásokat vágni. Az ablakok arányainál igyekeztek az épület arányait követni. Figyeljük meg, hogy a régi parasztházaknál mennyire jól illeszkedik az ablakok mérete az utcai front méretéhez, arányaihoz.

Egészen a XX. század ötvenes-hatvanas évéig nem találunk egybeüvegezett ablakot, általános az osztott ablak. Az osztás legalább egy függőleges osztóval kerül kialakításra, de igen elterjedt az ablakszárnyak kettős, hármas osztása vízszintes lécezéssel. Ennek oka az, hogy az így kialakított szemes ablakba kisebb méretű üvegeket lehetett behelyezni. A kisebb üveg vékonyabb lehetett (minél nagyobb egy üvegtábla, annál vastagabbnak kell lennie, hogy megtartsa önsúlyát) és ez által olcsóbb is volt. De nem is illik a régi épületekhez az osztás nélküli ablak. És ez nem csak a vályogházakra, de a kőből, téglából épület régi házakra, épületekre, palotákra is igaz. Figyeljük csak meg például a Budavári Palotában található Széchényi könyvtár épületét. A barokk jellegű nagy tömegű épületen igen zavaró a sok, osztás nélküli ablak látványa. De ugyanez igaz a volt jezsuita kolostor (ma Hilton szállóként működő) klasszicista épületére. Az igazán nívós módon helyreállított falazatból szinte "kisír" a sok jellegtelen egyetlen üvegtáblából álló ablak.

A vályogházak, parasztházak felújításánál is gyakran találkozhatunk olyan megoldással, hogy korszerűsítés címén a régi ablakok a tüzépen, vagy a ... barkácsáruházban vagy építőanyagtelepen vásárolt "egybeablakokra" cserélődnek. Ez legnagyobb merénylet egy régi ház ellen. Pedig hála Istennek, ma már be lehet szerezni régi stílusú ablakokat, sőt, igen sok helyen legyártathatók ezek.

A kis bevezető után lássuk az ajtókkal, ablakokkal kapcsolatos alapfogalmakat, szerkezeteket. Ezek az általános építészeti gyakorlat szerinti fogalmak - és a köznapi nyelvben gyakran keverednek.

Az ablak részei, kialakításuk

Az ajtó részei, kialakításuk

Vasalatok

A nyílászárók elhelyezése

Az ablak részei kívülről befelé haladva:

Keretezés az ablak körül

Ablakkeretezés: az ablaknyílás keretezése a homlokzaton. Készülhet kőből, de vályogházon leggyakoribb a vakolat megvastagításával (a vakolat megvastagított felülete kiemelkedik a falsíkból), vagy fából készült keretezés.

Ablakpárkány

A külső keret része a párkány. Ez az ablak alsó, vízszintes határolója, melyet szintén készíthetnek kőből, fából, vagy ritkább esetben lehet vakolt is. A párkány kialakításakor fontos, hogy a vizet ne vezesse az ablak faszerkezetéhez.

Ablakmélyedés vagy ablakfülke

Ablakmélyedés, vagy ablakfülke. Az ablak belső (azaz a helyiség felőli oldalán) a vastag falban kialakított mélyedés, vagy beugrás.

Ablakmellvéd (parapet)

Az ablakmellvéd: a padlózat és az ablakkönyöklő közötti falfelület. Más néven parapetnek is hívják. magassága határozza meg az ablak padló feletti magasságát. A helyiség használatától függően más-más magasságú (pl. a szobában alacsonyabb, a fürdőszobában egészen magasan (akár 1,8 - 2,0 méter) lehet.

Ablakbéllet

Ablakbéllet: az ablaknyílás külső és belső falsík közé eső része, mely lehet maga a vakolt falfelület, de lehet deszkával borított is. Legismertebb példája a borított ácstok béléssel.

Ablaktok: az ablaknyílásban az ablakszárnyakat tartó fakeret. Különböző megoldású lehet (pallótok, ácstok, hevedertok), ezeket az ajtóknál tárgyaljuk részletesebben. Részei az ablakszemöldök, amely a felső vízszintes elem, illetve az ablakkönyöklő, mely az alsó vízszintes elem

Ablakkönyöklő

Ez utóbbi a párkány belső tér felőli megfelelője. Egyes nyelvjárásokban ablaktőc a neve.

Ablakfélfa

A két vízszintes elemet az ablakfélfa köti össze, ennek a függőleges elemnek tájegységenként különböző neve van: ablakláb (Zalaszombatfa), ablakmellék (Székelyföld), ablaksas (Göcsej).

Ablakszárny

Az ablak nyitható-csukható - általában üvegezett része - az ablakszárny.

Lehet egy-, vagy kétszárnyú. Modern változata összefüggő teljes felületű üveg. (A 30-as évektől kezdve a modern építészeti elvek elzárkóztak az osztástól, arra hivatkozva, hogy az osztás elvesz a világítófelülettől). Ám a régi épületek (legyenek azok kastélyok, vagy vályogházak) legszebb részei az arányos osztású, többrétegű ablakok. Az osztás lehet függőleges (ez teszi lehetővé, hogy az ablak kétfelé nyílhasson), és vízszintes osztóléccel megoldott: ez tette lehetővé, hogy kisebb (ezzel olcsóbb) ablakszemek készülhessenek.

Ablakszemek

Az ablaktábla az ablak tokjára kívülről helyezett, rendszerint nyitható, vagy levehető, tömör, ritkább esetben kisebb mintákkal áttört (tabla1) tábla a fény kizárására, és biztonsági okokból. A deszkázata általában míves elkészített, sok esetben festett. Ismertebb neve: zsalugáter, van, ahol ablakvetőnek hívják. Ha a fal síkjában helyezkedik el, akkor vízszintes lezárására ún. vízvetőt készítenek rá, aminek a célja, hogy az esővizet ne engedje az ablak alá csorogni az üvegtábláról.

Ablaktáblák formái (zsalugáterek)

Az ajtó részei, kialakítása

Ajtókeretezés: mint az ablaknál, az ajtónyílás homlokzati oldalán kialakított keretezés fából, vakolatból, esetleg kőből.

Ajtótok: Az ajtónyílásban az ajtó szárnyait tartó fakeret.

Az ajtótok részei

1 - küszöb, 2 - ajtófélfa, 3 - szemöldökfa

Különféle műszaki megoldásai a régi házakban: - az ácstok általában min. 8 cm-es gerendából készül. A legegyszerűbb tokváltozat, elkészítésére minden, a famunkákhoz kicsit értő ember képes volt. A leggyakoribb ajtószerkezet a parasztházakban, ha a belső ajtók finomabb tokmegoldásúak is, a bejárati ajtó rendszerint ácstokos kiképzésű. vastagabb falban (20 cm felett) két helyiség között alakították díszesebb változatát, a borított ácstokot. Ez utóbbinál a vastag falat furnérozott lappal borították oly módon, hogy a falfülkében a falba trapézfát, fatiplit helyeztek el, és arra rögzítették a borítást.

- pallótok: az ácstokhoz hasonlóan egyszerű szerkezet, azzal a különbséggel, hogy nem gerendák kerülnek a függőleges szerkezetként beépítésre, hanem legalább 50 mm-es pallók. Korszerűbb változata a borított pallótok, ill. a hevedertok.

Az ajtótok és részeinek sokféle elnevezése ismert különböző tájegységenként.

Csak néhány példa:

Ajtótok: ajtókáva.

Ajtófélfa: ajtóráma, ajtósas, ajtóoszlop, ajtókötés, ajtóbélfa, ajtóügye, stb.

Szemöldök: ajtószárfelfa, ajtófele, stb.

A tokok kialakítására nézzünk néhány példát rajzon az egyszerű ácstoktól a modernebb házakon alkalmazott gerébtokig:

Ácstok

Borított ácstok

Borított ácstok béléssel

Pallótok

Hevedertok

Gerébtok

Az ajtószárny az ajtó nyitható, csukható része. Számtalan megoldása van. Az itt bemutatott a legegyszerűbb, szintén kisebb gyakorlattal rendelkező iparos által legyártható, melyet ma kapuknál, gazdasági épületeknél alkalmaznak.

Egyszerű ácsolt ajtószárny

1 - kapupántcsavar, 2 - anya és alátét, 3 rögzítőszög, vagy 4 - facsavar

Az egymás mellé rögzített deszkázatot Z alakú pánttal fogják össze. Fontos, hogy az ajtó elcsavarodásának megelőzésére a Z bal alsó sarka kerüljön az alsó ajtópánthoz. Ha az ajtó időjárásnak kitett helyen van, akkor a pántok deszkáinak sarkát a rajz szerinti megoldással alakítják ki, hogy az eső, hó ne tegye tönkre. Az ilyen ajtószárnyakat a tokhoz vasalatokkal, pántokkal erősítik fel.

Fontos tudni, hogy a keresztdeszkázathoz a lécezés, deszkázás szöggel, vagy csavarral kerül rögzítésre, a kapupántcsavar csak a vasalat felfogatására szolgál.

Korszerűbb ajtók zsalus megoldásúak. A bejárati ajtók gyakran kettős ajtók, a belső rész üveges, míg a külső zárt.

Vastag falba épített kettős ajtó

1 - belső ajtó (rendszerint üvegezett) 2 - külső ajtó ("teli", esetleg félmagasságban külön nyíló) 3 - vályogfal 4 - borított pallótok

A külső így egyben biztonságot is ad, ha ez nyitva van, a belső üveges ajtó ablakszemein a fény bejuthat a helyiségbe. Gyakori megoldás volt, hogy a külső ajtó két félben nyílt. Ahol eredeti ilyennel találkozunk, biztosra vehető, hogy egykor füstös konyhába nyílt az ajtó: a felső szárny nyitása tette lehetővé, hogy a helyiség plafonja alól a füst kiáramolhasson. Az ajtók díszítése tájegységről tájegységre változott, gyakori a festésük is.

A régi házak nyílászáróinak vasalatai

A vasalatokat régi parasztházak ablakainak, ajtóinál néhol legegyszerűbb, néhol legdíszesebb - de mindenképpen fontos, elengedhetetlen - részei.

Öt féle vasalást, lakatos-szerkezetet találunk a parasztházak nyílászáróin:

Pántok

Szegletvasak.

Zárak

Kitámasztók

Veretek

A pántok

Hagyományos pántmegoldás

Az ajtók, ablakok nyitását teszik lehetővé. Az évszázadok során kialakult néhány egységes megoldás, melyek hosszú-hosszú ideig szolgálták az emberiséget. Az elmúlt 60-70 évben (főleg a finomabb fémmunkás ipar kialakulásával) számtalan pántmegoldást dolgoztak ki, napjainkban is tucatjával jelennek meg újabb és újabb pántok. Ehhez képest meglepve tapasztaltam, hogy a nyugat-Dunántúli parasztházakon a mai napig ugyanolyan ablakpántokat találunk, mint a Budai Vár barokk korban készült épületeinél.

Ezért csak ezt az egyet ismertetem - mert ez volt az, amely általánosan elterjedt volt, és ez volt az, melyet bármilyen falusi kovács, lakatos el tudott készíteni. Ha van valamilyen szerkezeti elem a parasztházakon, mely egyszerűségénél és célszerűségnél fogva példaképe, sőt jelképe lehet a falusi, népi építészet, iparosságnak.

A pánt rögzítőgyűrűjének kiképzése

A pánt maga két részből áll: egy, a falhoz simuló lapos részből, mely hengeres toldalékban folytatódik (1). Elkészítése végtelenül egyszerű: egy 8-10 cm hosszú kör keresztmetszetű vas végét laposra kalapálják, és kilyukasztják. Ezen a lyukon ütik át a szöget, és rögzítik a pánt alsó részét.

Erre húznak rá egy gyűrűt (2), amely nem más, mint egy másik - lapos - vas, mely egyik végét gyűrű formájúra hajlítják, a másik végét hegyesre kalapálják. A gyűrűs vége az előző darab hengeres végére kerül, a hegyesre kalapált végét egyszerűen be kell ütni az ablaktokba (ajtótokba). Így a pánt szilárdan rögzül. Az alsó rész hengeres része túlnyúlik a gyűrűn, erre lehet ráhúzni a szárnyakra rögzített szegletvasat (3).

Ez a végtelenül egyszerű megoldás megfigyelhető mindenhol az országban, és szerte Európában is. Nagyobb, 20-30 cm-es, kovácsoltvasból készült változata nehéz ajtókat képes megtartani. Erre díszes példát az alábbi ábrán láthatunk.

Hagyományos ajtópánt díszes kiképzéssel

A szegletvasak ablakok, ajtók szerkezeti csomópontjainak rögzítésére ill. a szárnyaknak a pántokhoz való rögzítésére szolgál. Az ablakok szárnyainak sarkában ill. gyűrűvel kiegészülve a pántoknál találkozunk velük legtöbbször. Általában másfél, két mm vastag lemezből készül, a fához szegezéssel vagy csavarozással rögzítik. Nagyobb, nehezebb szerkezeteknél akár több mm vastag is lehet, ilyenkor majd minden esetben díszes kovácsoltvas anyagú. Ezek a szegletvasak a veretekkel együtt nagy értéket képviselnek, helytörténeti, építészeti témájú kiállítások féltett kincsei. Ha házunkon ilyet találunk, megóvására feltétlenül figyeljünk.

Mint ahogy a zárakra is.

A kezdeti időkben a régi házakon nem nagyon voltak zárak. Majd mindig tartózkodott valaki otthon a házban, nagyobb értékeiket nem kellett elzárni. A régi házak első zárjai fakallantyúk voltak, esetleg "madzagzárak". Igazi, lakatos-, kovácsmunkával készült zárakat egészen a XIX. század közepéig csak a gazdagabb, nemesi házakon, a fontos középületeken találunk.

Ekkortól kezdve terjed el a köznép házán is a zár, hol mívesebb, hol egyszerűbb formában. Általában helyi iparosok gyártották őket, egy - egy vidéket ellátva zárjaikkal. A komolyabb, bonyolultabb zárakat a falun lakók a városi vásárokban, vagy a házaló kereskedőktől vásárolták - mindig előzetes megbeszélés alapján. Megadták a szükséges méreteke, paramétereket, és a "leszállított" zárat maguk, vagy ügyes iparos segítségével szerelték fel. Ilyen esetben mindig alkalmaztak egy kis változtatást a zár eredeti szerkezetén, nehogy meglepetés érje őket - azaz kizárják annak lehetőségét, hogy másnak (pl. a gyártónak, vagy a szállítónak) is legyen kulcsa a zárhoz.

A régi vályogházak tipikus zárai a ma is használatos rátétes zár.

A parasztházakon elterjedt, hagyományos zár

Hátrányuk, hogy ha nem jól kerültek rögzítésre, könnyen lefeszíthetők, előnyük viszont az egyszerű felszerelhetőségük, és egyszerű, szinte elnyűhetetlen szerkezetük. A zár kulccsal nyitható, belülről viszont egy tolóretesszel bezárható anélkül, hogy kulcsot kellene használni. A zár ellendarabja egy egyszerű, de erős kovácsolt U alakú vas. Ez szintén könnyen rögzíthető, és utolérhetetlen előnye, hogy az ajtó esetleges süllyedésekor, a szerkezetek alakváltozásakor egy-két kalapácsütéssel utánállitható.

Módosabb helyeken, gazdagabb házaknál bonyolultnál bonyolultabb zárakat szereltek fel. Ismert, hogy a lakatosoknak a vizsgadarabja leginkább egy-egy bonyolult zár legyártása volt, ezek aztán valahol évszázadig is szolgálták gazdáikat. A zárak belső elrendezése, a kulcsok kialakítása végtelenül változatos lehetett. Amennyiben sikerül ilyen zárra szert tenni, mindenképpen érdemes megőrizni. Még akkor is, ha nem működik, mert éppen célszerűségüknél fogva egy kis gondolkozással, munkával működőképessé is tehetők.

Az ablakok zárására az ún. "fordítókat" használták, használják. Ez a középen függőleges álló osztófába süllyesztett kétszeresen meggörbített vas, vagy csavaros kallantyú. Mindig ellendarabbal együtt használatos, hogy ne koptassa ki az ablakszárny fáját. Legalább két darabot el kell helyezni, hogy a szárnyat alul-felül rögzítse. Bonyolultabb változata a kettős kallantyú, amikor is a középfára egy csavar segítségével egy élére állított szárnyasan kialakított fémlappal oldják meg a zárást. A fémlap körbefordulhat, a bezárt szárnyakat egyszerre szorítja rá a tokra.

A kitámasztók az ajtók, az ablakok nyitva tartásához szükségesek. Az ajtóknál legelterjedtebb a nyíló szárny aljára felszerelt tolózár (rigli), melyet letolva a földben, az aljzatbetonban kialakított ellendarabba rögzítünk. Az ablakok-kitámasztók legismertebb megoldása a szemescsavarba illesztett kampós rúd, melyet a párkányba, félfába rögzített másik szemescsavarba akaszthatunk.

Ha ablakfelújítás során a szárny, a tok cserére kerül, soha nem felejtkezzünk el ezen kitámasztók pótlásától, mert sok-sok kellemetlenségtől mentjük meg magunkat, ha szeles időben nem engedjük becsapódni az ablak, ajtószárnyakat.

A veretek lehetnek a legdíszesebb részei a régi parasztházak ajtóinak, ablakainak. A zárak körüli pajzsok, a fogantyúk, a kilincsek mind-mind számtalan formában és kialakításban készülhetnek. Legtöbbször kovácsoltvas anyagúak, a rézveretek már az újabb kor gyártmányai. Leírásuktól itt eltekintek, mert egyrészt valóban végtelen a számuk, másrészt pedig ezek tudományos, művészeti feldolgozása sokszor megtörtént.

Az ajtók, ablakok beépítése

Befejezésül az ajtók, ablakok elhelyezésének módozatáról néhány szót. Más fejezetben már részben említettem, hogy a falak építési módjától függött a nyílászárók elhelyezése. A homogén falakban (tömésfal, vert fal, fecskefal) utólag vágják ki az ajtók, ablakok helyét. A még nem teljesen megszilárdult falban csákánnyal, ásóval nyitják meg a nyílást, és rögtön elhelyezik a függőleges faszerkezeteket (ajtófélfát, ajtósast). Az ács, az asztalos ezután vesz méretet, legyártja a tokot, vagy felhasználja a már bennlévő oszlopokat. A szárnyak többnyire műhelyben készülnek, és a felszerelésüket is szakember, vagy hozzáértő iparos végzi.

A vályogtégla fal építésekor a fal felhúzásával egyidejűleg elhelyezik a tokokat, esetleg vaktokokat. Ebben az esetben könnyebb a helyzet, nem egyszer már meglévő, bontásból származó, vagy előre legyártott nyílászárók alapján lehet a méreteket meghatározni, a fal megépítése után az ajtók, ablakok a helyükre kerülhetnek.

A végleges beépítés után minden esetben lemázolják a faszerkezeteket, és gondosan ügyelnek arra, hogy legalább kétévente újramázolva legyenek.

A régi ajtók, ablakok kellő karbantartással, odafigyeléssel több generációt is kiszolgálnak, sőt gyakori, hogy egy-egy ház elbontása után újra beépítve még továbbélnek, és ellátják feladatukat.

Az ajtókról, ablakokról még nagyon-nagyon hosszasan lehetne írni. Ha mód van rá, javaslom mindenkinek részletes megismerésüket, és feltétlen megóvásukat, mert a népi építészet kiemelkedő részei ők.

Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged: