A VÁLYOGHÁZAK ÉS A CSAPADÉK

A csapadékvíz károsító hatása

Kétféle csapadékvíz támadhatja az épületet:

Az eső
és a

Az eső három módon tud az épületre káros lenni: először, miközben aláhull az égből. A hibás, lyukas tető, vagy a hiányzó tetőcserép helyén átfolyó esővíz károsító hatásáról nem kell külön szólnom. Míg egy betongerendás födémen az így a padlástérbe kerülő víz hónapokon keresztül észrevétlen marad (főleg, ha a bekerülő víznek van lehetősége, ideje elpárologni, mert esetleg csak egy rövid idejű esőről van szó), addig a vályogház minden szerkezete (a falazat, a fafödém, az azon található sárfeltöltés) szivacs módjára szívja magába a padlástérbe jutó vizet. Ha az esőzés nem túl hosszan tartó, akkor a födémen nem jut át a víz, a födém felső síkjából elpárolog, ám magába a szerkezetbe ez esetben is bekerül. Az ilyen hatás ismétlődésénél - amikor a szerkezet már telítődött vízzel - az ázás hirtelen, egyszerre jelenik meg, és akkor még szerencsésnek mondható, ha nem azonnal valamilyen statikai hiba képében. Ám ez esetben is a szerkezetekben olyan visszafordíthatatlan kémiai - és főleg biológiai - változások keletkeznek, melyek kezelése igen nehéz.

Ezért folyamatosan ellenőrizni szükséges az épületek tetőzetét. Igen fontos a kémények, a különféle tetőből kilógó szerkezetek (pl. vezetéktartó, tv-antenna stb.) környezetének megfelelő állapota. Ha valamilyen hibát találunk, azonnali kijavítása elengedhetetlen.

Ritkán felismert, de komoly probléma a tető nem megfelelő kialakítása, és ezzel a csapadék bejutása a tető alá. A hibásan, lazán rakott cserép ugyanúgy gondot okozhat, mint az, ha a tetőélt fedő kúpos cserepek az uralkodó szélirányba állnak, és a csapadékot az erős szél be tudja fújni az élcserepek alá. Ez utóbbi jelenség jól felismerhető arról, hogy a padlástérben a gerinc alatt folyamatos nedvességcsík tapasztalható. Igen fontos, hogy minden esetben kerüljön a tetőre ereszcsatorna. A tetőről szabadon lefolyó víz általában nem egyenletesen ömlik le a tetőről, hanem mindenféle hatások (szél, a tető egyenetlensége, a tetőváltásoknál kialakított káva) miatt egyes helyeken intenzívebb, nagyobb tömegű. Az így lekerülő csapadék komoly károkat okozhat nem csak a falban, de az épület körüli talaj felszínében is. A csapadékvíz levezetésről alább írok.

Felcsapódó vizek

Szintén az esővíznek tudható be az az igen gyakori károsodás, amikor a ház falának alján a vakolat vizesedik. Ezt legtöbbször az okozza, hogy a lehulló csapadék felcsapódik a falra, és megmarad a vakolat anyagában. Az ilyen falak vakolatát lebontva a falazat legtöbbször száraz, ám a vakolat szinte a használhatatlanságig átvizesedik.

Ez ellen a felcsapódó vízhatás ellen két módon védekezhetünk: olyan lábazat alkalmazásával, mely a felcsapódó vizet nem engedi a falba (azaz kő, vagy téglalábazat). E megoldásnak hátránya, hogy a más irányból (mégpedig az altalaj felől) a falba kerülő vizet nem engedi kiszellőzni, ám megfelelő falszigetelés alkalmazásával ez a probléma nem jelenik meg. A lábazat mögött a szigetelést fel kell vezetni - erről a későbbiekben szólok.

A felcsapódó vizek elleni másik megoldás, hogy az épület tetejének ereszét annyira meghosszabbítjuk, hogy az távol tartsa a csapadékot a faltól. Ehhez legalább 80-100 cm-es ereszkinyúlás szükséges, de legtöbbször ez a régi parasztházak, vályogházak stílusához jól illeszthető műszaki megoldás.

Igen fontos - és gyakran elfeledett - szempont, hogy e tetőkinyúlást nem csak a ház hosszanti falán kell minél nagyobb mértékűre készíteni, hanem az oromfalán is. Főleg a nyeregtetős, egyenes oromzatú házaknál figyelhető meg, hogy a tető nem nyúlik eléggé előre. Sok esetben ennek szerkezeti oka is van (a szarufák nem terhelhetőek nagyon, a szelemeneket nem lehet eléggé előrenyújtani), de esztétikailag sem mindig illeszkedik egy hosszan előrenyúló tető a házhoz.

Ez az oka annak, hogy a felcsapódó vizek elleni védekezésül a nyeregtetős épületek homlokfala (legtöbbször az utca felé néző fala) kap lábazatot, mert itt nem oldható meg a nyeregtető megfelelő kinyúlása.

Az esővíz, de a hó állapotú csapadék legnagyobb károkozó hatása a felszíni megjelenés. Sajnos a legtöbbször nem fordítanak megfelelő figyelmet erre a tényezőre, pedig a megfelelő felszíni vízelvezetéssel a vályogfalak legtöbb vizesedése megelőzhető.

A lehulló csapadék - legyen az hó, vagy eső - egy része bejut a talajba, ám jelentős része a felszínen folyik el. Ez különösen nagy nyári felhőszakadásoknál, hosszan (napokon át tartó) őszi esőzéseknél, és nagy havazás után, olvadáskor fellépő hatás.

Ha az épület körül a felszín nincs megfelelően elrendezve, az ott megjelenő víz az épület falát közvetlenül támadja. Szinte patakokban folyik a víz az épület falára, és nincs az a szigetelővakolat, vagy szigetelőlemez, amely védeni tudná a falat ez ellen.

Ezért elengedhetetlen, hogy az épület körüli terep rendezett legyen. Nem kell itt manikűrollóval nyírt fűre, vagy vízelvezető árkok garmadájára gondolni, de azért néhány szabály betartandó:

- a kert, az udvar terepvonala lehetőleg ne a ház felé lejtsen,

- az épületet lehetőleg teljesen vegye körbe egy 80-100 cm széles járda

Fal melletti csöpögőjárda terméskövekből

A járda 3 %-ot, azaz 3 cm-t lejtsen az épület falától kifelé, hogy elvezesse a vizet. Igen fontos a fal és a járda közötti rés és az egyes kövek közötti hézagok kitöltése. Az előbbire rugalmas, vízzáró anyagot használunk (erre a célra legmegfelelőbb a bitumen), az utóbbira habarcs is megfelel, ám figyelni kell arra, víz ne juthasson be a réseken.

1 - kavicságyazat (min. 20 cm vastag), 2 -terméskőlap, 3 - élére állított kőlap, szegélyként, illetve a lapok oldalsó megtámasztására, 4 - rugalmas, vízzáró hézagkiöntés a járda és a fal között, 5 - a terméskövek közötti hézagkiöntés (habarcs)

- ha nem megoldható a terep módosítása (szomszédok, lejtős terület), akkor kicsiny, 3-5 cm-es mélységű vízelvezető árok kerüljön kialakításra az előbb leírt járda mellé, mely a hirtelen, nagy intenzitású vizeket levezeti olyan helyre (és ez nagyon fontos), ahol már nem károsíthatja a falat,

- igen fontos, hogy a tetőeresz-lefolyók ne az épület falához vezessék a vizet. Minden esetben az ejtőcsövekből vagy a csöpögőjárdára kerüljön az esővíz, vagy egy toldással legalább egy méter távolságra az épület falától. Persze a legjobb az lenne, ha ez a víz a szennyvízcsatornába kerülne bekötésre, és elvezetésre, de ez igen költséges megoldás.

- ha anyagi lehetőségeink megengedik, érdemes a kert kialakításával egyidejűleg olyan tereptárgyak elhelyezése (támfalak, tereplépcsők), melyek a nagy meredekség terep lejtését kiegyenlítik, és ezzel megakadályozzák a víznek az épület falához jutását.

Részben a felszín alatti vizek témájához kapcsolódik, de itt kell szólni egy olyan példáról, mely a felszíni vízelvezetés tipikus hibáját mutatja be: egy kb. 60-70 éves - egyébként nagyon jó beosztású, és szép helyen lévő - vályogház utca felőli harmadában mind a hosszfalakon, mind az épület melletti tornác mellvédfalán komoly repedések mutatkoztak. A helyszíni vizsgálat kiderítette, mi valószínűleg okozhatta a ház első traktusának ilyen károsodását (mely erős falvizesedéssel is párosult): mivel az épület az utca szintjénél jóval magasabban helyezkedik el, az épület elé a telekhatáron egy támfalat emeltek. Ez a támfal kb. 2-2,5 méter magas, és mindkét végén egy-egy összekötő fal húzódik az épület falához. Az így nyert területet földdel feltöltötték, virágágyást alakítottak ki benne. Csakhogy ebbe a vasbeton "medencébe" került a tetőlefolyóból kifolyó víz, és maga a "medence" felülete is igen nagy (kb. 18-20 négyzetméter). Sem a támfalon, sem a bekötő falon nyílást nem hagytak, így a virágágyására hulló csapadék, kiegészülve a tetőösszefolyóról idejutó vízzel együtt a betonfalakkal körülgátolt területben a föld alatt pang. Kifolyni, kiszivárogni nincs módja, a felület nem elég arra, hogy a víz elpárologjon - meg a föld, a növényzet ezt nem is hagyja - így nem meglepő, hogy az itteni vízállapotok egyrészt a falat áztatták, másrészt az altalaj eláztatása révén statikai hibát okoztak. A hiba kijavítása igen körülménye lesz majd.

A kétféleképpen tehet kárt a vályogházakban: nagy mennyiségű hó a tetőn megállva, és hosszú ideig (pl. sokáig tartó, nagyon hideg idő) megmaradva a tető szerkezetét össze- vagy éppen szétnyomhatja. Az első esetben a tető gerince vagy egyik síkja megroppan, nem bírva a terhet. A másik esetben az oldalfalon futó gerendák (talpszelemen, sárgerenda), nem bírja a ferde nyomást (illetve pontosabban annak vízszintes hatását), és kimozdul helyéről. Sajnos mindkét esetben csak a tető lebontása és újraépítése a megfelelő megoldás. A vályogházak, régi parasztházak tetőzete - akárcsak a falazatuk - legtöbbször empirikus, azaz tapasztalati úton készült. A falak terhelhetősége, valamint anyagtakarékossági okok miatt nem jellemző a vályogházakra az erős, vastag gerendákból álló tetőszerkezet, így nem várható el tőlük ugyanolyan ellenálló képesség, mint egy modern ház tetejétől.

Az olyan kemény csapadékos téli időjárás, mint a 2003 február-márciusi - amikor is heteken át megmaradt a nagy mennyiségű hó - sok vályogház tetőzetében tett kárt.

A hóteher által okozott kár még fokozódhat is azzal, ha a ház nincs állandó használatban: az időszakos felfűtés (pl. egy hétvégi ott tartózkodás miatt) majd újabb kihűlés a tetőn megmaradó havat megolvasztja, és újbóli lehűlése (és esetleges újabb csapadékhullás után) után még inkább terheli a tetőt.

A hóteher ellen a tető megfelelő lejtésével, és persze szükség esetén a hó eltávolításával védekezhetünk.

Igen komoly, és nehezen felismerhető hibát mutat az alábbi rajz.

Megolvadó hó hatása

Főleg a szélesre kinyúló ereszű házaknál jelentkezik ez a probléma. Oka legtöbbször az, hogy a tető megfelelő átszellőzését - az oromfal nyílásainak téli lezárásával - megakadályozzák. Ezzel a tető felső része felmelegszik, a hó megolvad, és megcsúszik az eresz irányába. Csakhogy a messzire kinyúló eresz felett a hó fagyott állapotban marad, a felülről rácsúszó olvadékot visszatorlasztja. A feltorlódott hó olvadáskor a cserép alá kerül, és áztatja a padlásteret.

A hó komoly károkat tud okozni az épület falában is: a ház nem napsütötte oldalán megmaradó hó a fal alját áztatja, nem egy esetben akár több deciméter magasságban.

Ez ellen a megfelelő szélességben kinyúló tető, és a rendszeres hó eltakarítás a megfelelő megoldás. Ez utóbbi körülményes lehet abban az esetben, ha a házunk a telek oldalhatárán áll, és az épületünk hátsó falánál áll meg a hó - a szomszéd telkén. De igyekezzünk a szomszéddal szót érteni, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy legalább egy lapát szélességben a havat a faltól ellapátolhassuk - ha már azt nem is várhatjuk el, hogy ő tegye ezt.


Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged: