A VÁLYOGHÁZAK ÉS A FELSZÍN ALATTI VIZEK

A talajban levő nedvességek hatása a vályogházakra és az ellenük való védelem.

Nem véletlenül kerültem a "TALAJVIZ" kifejezést a fejezet címében. Mint majd később látjuk, a mérnöki gyakorlatban talajvíznek a felszín alatti vizek egy speciális fajtáját nevezzük. A talajvíz elleni védekezés igen nagy felkészültséget, és felszereltséget igényel.

Tapasztalatom szerint vályogházaknál igen-igen ritka, hogy a - szabatos megnevezéssel illetett - "talajvíz" ellen kelljen védekezni, ám mindenképpen szólok majd erről is.

A vályogházakat leggyakrabban károsító vizesedés leginkább talajnedvesség, talajpára kategóriájába sorolható, illetve a nem igazán ismert, és főleg fel nem ismert ún. torlaszvíz.

A felszín alatti vizek károsító hatása ellen is - mint bármely más hibaforrás ellen - az épület kivitelezése során legegyszerűbb és legolcsóbb védelmet kialakítani. Nagyjából az 1900-as évektől kezdve igen nagy figyelmet fordítottak erre a problémára, az ezután épült épületek - még a vályogházak is - már megfelelő szigeteléssel, védelemmel lettek ellátva. Sajnos az ennél korábbi épületek (vagy melyek később épültek ugyan, de szigetelést nem, vagy nem jó minőségben kaptak) legfőbb és utólag legnehezebben helyrehozható hibája a felszín alól érkező víz elleni védelem.

A felszín alatti vizek osztályozása, jellemzői

--- Talajnedvesség, talajpára

--- Talajvíz

---Rétegvizek

---Torlaszvíz

Védekezés a talaj felől támadó vizek ellen.

A vizek távoltartása az épülettől.

---Csapadékvíz

---Drénezéssel

---Angolaknák építése

Szigetelések

---Legfontosabb tudnivalók a szigetelés készítéséhez

---Vízszintes falszigetelés

---Függőleges falszigetelés

---Padlószigetelés

Utólagos falszigetelés

---Vegyianyagok beinjektálása

---Elektromos eljárások

---Falátvágás

---Falbontásos módszer

Szigetelési hibák

A felszín alatti vizek osztályozása, jellemzői

Ennyi bevezető után lássuk, melyek ezek a vizek, nedvességek.

* Talajnedvesség, talajpára *

A talajban minden időszakban, és - a sziklatalajt kivéve - mindenhol találunk nedvességet. Ez egy olyan körülmény, mely ellen nem lehet semmit tenni - de hát nem is kell, hiszen a talaj nedvessége teszi lehetővé az élet kialakulását, a növények fejlődését. A talajnedvesség mértéke időben és térben is változó, más-más minden évszakban, de akár egy rövid zápor, egy havazás is megváltoztathatja a talaj nedvességtartalmát.

Talajnedvességnek tulajdonképpen azt a talaj szemcséi közötti hézagban található vizet nevezzük, mely a felszíni vizekből beszivárgott vagy a talajvízből felszivárgó nedvességből áll, kitölti ugyan a talaj közötti szemcséket, de nem fejt ki nyomást a szerkezetekre. Szintje, elhelyezkedése sok tényezőtől függ, például a hőmérséklettől, a levegő páratartalmától, a talaj minőségétől stb. A talajnedvesség a hajszálcsövesség okán mindig felfelé törekszik, a szabad levegő irányába.

A talajszemcsék közötti kapillárishatás

Ezt a hatást fokozza a talaj párolgása: a felszínen elpárolgó víz az alsóbb rétegekből utánpótlódik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a vályogházak magukban is földből állnak, így ugyanez a folyamat játszódik le a falazatukban.

Míg száraz időben a talajnedvesség szintje lejjebb süllyed, nedves időben a felszínig is érhet. Kötött talajban a felszín nem is képes elnyelni a csapadékot, ekkor alakulnak ki a gyerekek által oly kedvelt pocsolyák.

Talajpárával akkor találkozunk, ha a talajból nagy összefüggő felületen molekuláris méretű, ám nagy mennyiségű víz párolog el - leginkább a nagyobb felületű padozatok, burkolatok alsó síkjában okoz kárt ez a jelenség.

A talajnedvesség általában semleges kémiai hatású, egyes esetekben azonban kémiailag is károsíthatja a szerkezeteket.

A felszín alatti vizeknek két fontos fizikai tulajdonsága van: egyrészt súlyukkal növelik a befoglaló föld súlyát (ez főleg nagyobb munkagödrök, mélyebb munkaárkok esetében fontos tudnivaló), előnyös fizikai hatás ellenben, hogy a föld nedvesen tartásával növelik annak állékonyságát (egy száraz talaj ásott árok hamarabb beomlik, mint egy nedves talajban kibontott). Ez a tulajdonság érvényes a vályogházak falazatira is, tehát ezért nem lehet cél az ilyen szerkezetek teljes kiszárítása.

A vályogházaknál majd minden esetben a védekezés a talajnedvesség elleni védelemre irányul.

* Talajvíz *

A talajvíznek a mérnöki gyakorlatban azt a felszín alatti vizet nevezzük, mely összefüggő felületet alkot, és mely nem egy esetben áramlással mozog a felszín alatt. Hazánkban a talajvíz általában 1,5 méternél mélyebben jelenik meg, ám vannak különleges esetek is: ismeretesek olyan területek, ahol 8-10 méter mélységig nem található talajvíz, ám vannak olyanok, ahol már 50 cm-is megjelenik.

A talajvíz és a rétegvíz

A talajvíz előfordulása akár egy-egy településen belül is különböző lehet, és igen nagy befolyással van erre a jelenségre a közelben levő felszíni vizek hatása. Egy folyó, vagy patak közelében a száraz időszakban a talajvíz mélyen húzódhat, esősebb időszakban, vagy egy áradás idején akár a felszín közvetlen közelében is megjelenhet.

A talajvíz sok esetben agresszív kémhatású, ekkor különleges összetételű anyagok alkalmazása szükséges.

A talajvíz szinten minden esetben nyomást fejt ki a föld alatti szerkezetekre, úgyhogy az ellene való védekezés nem csak a vízhatlanság biztosítása szempontjából fontos, hanem legtöbbször víznyomás ellen is védeni kell az épületet.

Komolyabb építkezésnél - és manapság már egy családi ház építése is komoly beruházásnak tekinthető - a talajvíz mélységét, minőségét, nyomását talajmechanikai vizsgálat állapítja meg, és az épület tervezésekor ezeket a megállapításokat mindenképpen figyelembe kell venni.

* Rétegvizek *

A két vízzáró réteg között elhelyezkedő talajvizet rétegvíznek nevezzük (lásd: előző rajz második képét). Alföldi területeken ez eléggé mélyen található, ám dombos, hegyes vidéken a rétegvíz a domborzatot követve a legváltozatosabb mélységekben és helyeken jelenik meg. A hegyekben található természetes források jelentős része nem más, mint a rétegvizek felszínre történő kilépésének jele.

A régi korokban a kutakat is legtöbbször - mindenféle tudományos előtanulmány, vizsgálat, elméletgyártás nélkül - a rétegvizekre telepítették, mert ezek vize tisztább, utánpótlásuk folyamatosabb volt.

A rétegvizek kémiai és fizikai tulajdonságai a talajvizekéhez hasonló, ám figyelembe kell venni, hogy lejtő, dombos terepen, vidéken a rétegvizek mozgásából és súlyából eredő nyomás lényegesen nagyobb, mint az egyszerű talajvizeké.

* Torlaszvíz *

Az építési gyakorlatban - sajnos - a legkevésbé figyelembe vett, ám a legnagyobb kárt okozni képes felszín alatti víz.

Torlaszvíz természetes körülmények között alig-alig fordul elő. Olyan helyeken keletkezik, ahol a talajvíz, a rétegvíz útjába egy olyan új szerkezet, építmény kerül, mely megakadályozza a víz szabad mozgását, lefolyását.

Torlaszvíz kialakulása

Igen-igen súlyos károkat tud okozni nem csak az őt feltorlaszoló épületben, hanem a környező építményekben is. A torlaszvíz ugyanis hidrosztatikai nyomást fejt ki az őt visszatartó szerkezetre, és súlyosabb esetben statikai károsodást is okozhat benne.

Ha az épület hátsó falának, alapjának szigetelése megfelelő- és egy új épületnél ez általában mindig megfelelő -, akkor a víz a talajban elkezd felhalmozódni, egy vízlencse alakul ki. Egészen addig, amíg a vízlencse akkora nem lesz, hogy a felszínen megjelenjen, vagy amíg a szomszédos épületet nem kezdi áztatni. A Budai Várhegyen igen sok ilyen példát lehet tapasztalni. A 90-es évek közepén sorban jelentek meg vizek olyan házak pincéiben, melyek korábban szárazak voltak. A vizsgálatok kiderítették, hogy az egy-két utcával lejjebb történő beépítések során nem készült megfelelő védelem a torlaszvíz ellen, és az újonnan épült épületek által felduzzasztott ilyen vizek jelentek meg a magasabb lévő utcák épületeiben. A torlaszvíz elleni védelem elkészítése nem bonyolult feladat, sőt, új építésnél a beruházás töredékét teszi ki. Ám igen sok probléma megelőzhető vele időben. Már meglévő épületeknél is kivitelezhető a védelem, bár kissé bonyolultabb megoldással. Ezekről később még részletesen szólok.

Védekezés a talaj felől támadó vizek ellen.

A talajban található vizektől két módon védhetjük meg építményünket: meg kell próbálni megakadályozni a víznek az épülethez való jutását, ha ez nem vezet eredményre, akkor pedig az épület szerkezetét kell oly módon kialakítani, hogy ellen tudjon a víz károsító hatásának. Nem lehet általános receptet adni arra, mikor melyik módszer a megfelelő: van olyan eset, amikor az első megoldás is már kielégítő, van, amikor csak a szigetelés használ - vagy mindkét védekezési módszer. A megfelelő módszer alkalmazása csak az összes körülmény ismeretében határozható meg. Ez bizonyos esetekben egyszerű feladat, ám a megfelelő elővizsgálatok sok felesleges költségtől kímélhetik meg az építtetőt.

A fejezet bevezető részében már felsoroltam, milyen körülményeket kell megvizsgálni ahhoz, hogy a megfelelő víztelenítési módot megtaláljuk, de itt most vegyük sorra azokat, melyek kifejezetten a felszín alatti vizekre vonatkoznak:

Melyek ezek?

Csak a legfontosabbak:

- Milyen mélyen van a talajban a víz

- milyen jellegű víz ez, talajvíz, talajpára, csak talajnedvesség, vagy esetleg rétegvíz, torlaszvíz?

- milyen kémiai tulajdonságú (pl. agresszív?)

- milyen fizikai tulajdonságú (fejt-e ki nyomást a falazatra, alapra)

- mozgásban van-e, vagy nyugalmi állapotban?

- várható-e hirtelen nagyobb mennyiségű víz megjelenése (pl. egy csőtörés, nagyobb esőzés)

stb.

Ezek meghatározása után kell megtalálni a megfelelő megoldást - természetesen a pénzügyi lehetőségek és az elérhető eredmény értékének meghatározásával együtt.

A vizek távoltartása az épülettől.

Abban az esetben, amikor a felszín alatti vizek jól meghatározható irányból és mennyiségben "támadják" az épületet, a legolcsóbb és legcélszerűbb megoldás azok távoltartása a szerkezetektől. Természetesen e módszer alkalmazása is a meglévő állapot meghatározásával kezdődik. Igen sok féle körülmény játszhat közbe e folyamatban, tekintsük át a legtipikusabbakat.

Az egyik legsúlyosabb gond, ha csapadékvíz kerül a fal tövében a talajba mely az alaptesten keresztül felszivárog a falba. Ez három esetben fordulhat elő.

- ha nincs elég széles tetőkinyúlás, vagy ha a fal mellett nincs szilárd burkolat, akkor a földbe jutó víz közvetlenül az alap szerkezetét terheli. Az előbbi ellen a korábban már említett széles tetőzettel tudunk védekezni, míg a másik problémára megoldás a szintén már említett fal körüli csöpögőjárda.

- a megfelelő módon kiépített csöpögőjárda szintén segít a csapadékvíz távoltartásában. Minimum 80 - 100 cm szélesnek kell lennie, így nem engedi közvetlenül a fal tövében a felszín alá jutni a vizet. A járda rajzát a csapadékvízről szóló fejezetben találjuk meg.

- különös gondot kell fordítani arra, hogy az esővíz levezetések ne a fal közvetlen közelébe vezessék a vizet. Gyakran látható, rossz megoldás, hogy az ereszcsatornák ejtőcsöve a fal sarkánál alig 15-20 cm-t áll ki, és a nagy mennyiségben, egy helyre koncentrálódó víz a fal mellet tűnik el a földben. Ez igen súlyos hiba, nem egyszer előfordult már, hogy az egyébként jól megépített ház alapja, falazata egy nagyobb, erősebb esőzés után rohamosan (akár 24 óra alatt) helyrehozhatatlan kárt szenvedett e miatt a hiba miatt. A károsodást úgy tudjuk elkerülni, hogy az ejtőcsövet meghosszítjuk legalább egy méter hosszúra, hogy elvezesse a vizet a faltól. Mivel ez elég csúnya látvány - és esetleg a közlekedést is zavarja - az is jó megoldás, ha az ejtőcső vége alá szilárd burkolatú (pl. betonozott, kövezett) folyóka kerül, és az vezeti el a vizet.

- A hó károsító hatásáról már szóltam, a talajba jutva ez is felkerülhet a szerkezetekbe. Itt szintén a szilárd burkolatú járda, és a hó ellapátolása a segítség.

Drénezéssel - azaz szivárgó építésével lehet a legjobb hatásfokkal távol tartani az épületszerkezetektől a nagyobb mennyiségű talajnedvességet, vagy talajvizet. A lejtős területeken megjelenő torlaszvizek ellen pedig szinte csak ez az egyedüli jó megoldás - természetesen a falszigeteléssel kombinálva.

Kétféle szivárgórendszert különböztetünk meg.

Az övszivárgó nem más, mint az épület lejtőfelőli oldalán az alappal párhuzamosan lefektetett víztelenítő rendszer. A paplanszivárgó ennek bonyolultabb változata - ez egy teljes terület víztelenítésére szolgál, nagyobb építmények, műtárgyak építésénél alkalmazzák, vályogházaknál, házilagos kivitelezésnél nem igen szokták alkalmazni.

Az övszivárgó kialakítását, keresztmetszetét az alábbi ábra mutatja.

Övszivárgó keresztmetszete

1 - osztályozott kavics vagy zúzalék, 2 - dréncső, 3 - földvisszatöltés, 4 - fólia

A szivárgócsövek anyag régen égetett kerámia volt. A csövek sima végűek voltak - azaz nem tokkal csatlakoztak egymáshoz, hanem csak egymás mellé kerültek lefektetésre. Az így köztük kimaradt hézagokba folyhatott be a talajban mozgó víz. Manapság dréncsőnek perforált műanyagcsövet alkalmaznak. (fotó!)

A csövön 10-15 mm hosszú rések, lyukak találhatók, ezek a víz bevezetésére szolgálnak. A csöveket az alaptest mellett nyitott árokba fektetik megfelelő hosszirányú eséssel. Annak érdekében, hogy a kis lyukak ne tömődjenek el idő előtt, a csövek köré nem homok, föld, vagy sóder kerül, hanem nagy szemcsékből álló, osztályozott kavics, vagy zúzalékkő. Ennek a rétegnek a cső fölé történő elhelyezésekor nagyon óvatosan kell eljárni, hogy a cső ne sérüljön, ne görbüljön el.

A szabályosan épített dréncső fordulóinál, sarokpontjainál tisztítóaknát kell építeni. Ennek funkciója az, hogy a drénrendszert ki lehessen tisztítani. A tisztítás egyszerű: évente egyszer nagy nyomású vízzel (egy slaggal) a csöveket át kell mosatni.

A legalább 50 cm vastag osztályozott kavics-, zúzottkőréteg fölé kerülhet a földvisszatöltés, vagy a visszatöltő anyag.

A szivárgórendszer hatásfokát lehet növelni: olyan vastag fóliát kell a dréncső mellé fektetni és felvinni a fal mellett, melyen 2-3 cm magasságú dudorok találhatók (ezek alakjáról az építőiparban "tojástartó-fóliának" nevezik). Ez arra szolgál, hogy a nekifutó vizet a dréncsőhöz vezesse.

Még további kiegészítést jelent az, ha a szivárgó kavicsrétege fölé ledöngölt agyag kerül. ez a felszínről bejutó vizeket tartja távol a csővezetéktől.

Szivárgó utólagos építésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a már álló épület ne károsodjon a földmunka végzése miatt. Ezért ilyen esetben javasolt, hogy a szivárgó az alaptesttől kb. 1 méterre épüljön meg, így a nyitott munkaárok miatt nem sérülhet az épület alapja.

A szivárgórendszer alkalmas arra, hogy hirtelen megjelenő nagy mennyiségű vizet is elvezessen. ez főleg torlaszvizek, vagy például az épület feletti területen történő csőtörés esetén igen fontos.

* Angolaknák építése *

Nagyobb épületeknél alkalmazott megoldás, amikor az épület alapja mellé (általában alápincézett épületnél) egy olyan méretű akna épül, mely gyakran akár járható is. Az akna külső fala alkalmas a talaj terhének tartására, az onnan támadó víz pedig az aknába kerül. Az akna aljába összefolyó kerül, a teteje pedig ráccsal fedett. Így az odakerülő víz vagy el tud párologni, vagy a lefolyón el tud folyni.

Az angolakna megépítése igen költséges, és vályogházak esetében ritkán alkalmazzák. Ám a mai ismeretek szerint ez a legalkalmasabb arra, hogy a talaj felől jelentkező vizet távol tartsa az épületszerkezetektől.

Szigetelések

A felszín alatti vizek elleni védelem másik módja maguknak a szerkezeteknek alkalmassá tétele a víz károsító hatásának kivédésére. Sajnos a mai ismereteink szerint nincs olyan építőanyag, mely önmagában ellenállna a víznek. Sem a tégla, sem a beton, de még a fémszerkezetek sem alkalmasak erre, mindegyiküknek szüksége van valamilyen védelemre. Fokozottan érvényes ez a földből épült házakra, vályogházakra.

A szigetelés készítésének is első lépése a fennálló helyzet megállapítása, és a védelem módjának kidolgozása. A vizsgálatkor minden, már korábban felsorolt körülményt meg kell vizsgálni, ám ehhez csatlakozik még az is, hogy az épületszerkezet tulajdonságai is számításba veendők. Az épületszerkezet anyaga, kialakítása, formája mind-mind meghatározzák a szigetelés módját.

A szigetelés módjára az elmúlt 2000 év alatt igen sok változat alakult ki. Ám a mai napig a legjobb - és a vályogházak esetében is legalkalmasabb - szigetelési mód az, amely ásványi szigetelőanyagnak a falra való felhordását jelenti. Ez az ásványi anyag a bitumen, melyet már a római korban is használtak a vízvezetékek szigetelésére. Ekkor még természetes állapotban volt található a bitumen, napjainkra ma már ásványolajból nyerik ezt a nélkülözhetetlen anyagot.

Régen, a bitument -a szurkot - megolvasztott állapotba felkenték a falakra, a XIX század végétől pedig a bitument papírlemezre hordták fel, ezt helyezték el szigetelésként az épületszerkezetek közé.

A bitumenes szigetelőlemez nem más, mint bitumenes anyaggal telített papírlemez, melyet a felületén hígabb bitumennel vonnak be, majd 2-3 mm átmérőjű homokkal hintenek be. Napjainkban sorra találják fel az újabb és újabb szigetelőanyagokat, ám be kell látni, hogy ezeknek nem igazán ismert hosszú távú élettartalmuk - míg a bitumen, a bitumenes lemez már kipróbált, régen alkalmazott anyag. Ismertek előnyei, hátrányai, korlátai is. Főleg a forrón használt bitumennek alkalmazásakor kell igen vigyázni a balesetveszélyre, ám még mindig ez az a szigetelési rendszer, melyet akár házilagosan is kivitelezhetünk - főleg, miután már a hidegen kenhető bitumenemulzió is használható.

A műanyaglemez kapcsolása, toldása, szükség szerinti áttörése igen nagy körültekintést, nem egy esetben speciális eszközöket igénylő feladat, melyet legtöbbször csak szakemberek tudnak elvégezni. Persze, a bitumenes lemez használatakor sem árt szakember segítségét hívni.

*Legfontosabb tudnivalók a szigetelés készítéséhez*

Napjainkban már ritkán használnak kent szigetelést, a leggyakoribb az ún. lemezszigetelés. A falat támadó vizek nagyságától, agresszivitásától, nyomásától függően egy- vagy többrétegű szigetelés készül. A talajvizes, rétegvizes környezetben, illetve ha a víz nyomást fejt ki a falra, legalább 2 rétegű szigetelés szükséges.

Mind a műanyaglemezeket, mind a bitumenes lemezeket vékony lemezekben árusítják, melyek 10-20 méter hosszban vannak feltekerve.

Minden lemezszerű szigetelés készítésének négy igen fontos előírása van:

- a lemezek egyenletesen feküdjenek fel az őket tartó szerkezetre,

- a lemezek toldása előírásos legyen

- ne sérüljenek a lemezek se a fektetés, se későbbi használat során

- a lemezek áttörésének előírásait be kell tartani.

A lemezek egyenletes felfekvését úgy tudjuk biztosítani, hogy az alattuk levő szerkezet minden egyenetlenségét megszüntetjük. A kiálló kavics, betondarabokat, malterdarabokat le kell törni, és a szigetelés alá egy kiegyenlítő habarcsréteget kell az alapra (falra) felhordani. Az egyenletes felfekvés szempontjából igen fontos, hogy a falak, szerkezetek sarkainál vezetett szigetelésnek nem szabad megtörnie.

Szigetelés helyes fektetése a sarkokban

1 - habarcs támaszték, 2 - íves fektetés

A sarkokba, élekbe habarcsból egy kis emelkedőt, éket kell kialakítani lehetőleg íves keresztmetszettel, és a szigetelőlemeznek ívesen kell fordulnia. Ezt a szabályt igen gyakran elfelejtik, és emiatt szigetelés rövid időn belül tönkremegy, megtörik.

Ahhoz, hogy a szigetelőlemezek valóban elláthassák funkciójukat, a kialakított szigetelőfelületnek teljesen zártnak kell lenniük. Ehhez be kell tartani azokat a szabályokat, melyeket a szigetelési előírások tartalmaznak. Egyrétegű szigetelésnél az egyes lemezeknek legalább 10 cm-t - de inkább 15 cm-t - fedniük kell egymást. A különféle csatlakozási módokat az alábbi ábrák mutatják be.

Egyrétegű szigetelés toldása

A toldás szélessége 10-15 cm

Kétrétegű szigetelés ollós toldása

A toldás szélessége 10-15 cm

Kétrétegű szigetelés lépcsős-ollós toldása

A toldás szélessége kétszer 10-15 cm

A toldásoknál a lemezek felületét meg kell tisztítani a kőszórástól, majd bitumennel egymáshoz kell ragasztani őket. Az illesztési helyeket felülről is be kell kenni ragasztóanyaggal.

Ha két rétegű a szigetelés, figyelni kell arra, hogy a toldások nem kerülhetnek egymás fölé. A második réteget az elsőre merőleges irányban helyezzük el.

Ha valamilyen irányból áramló víz jelentkezhet, akkor a szigetelések átfedéseinek (lapolásainak) "folyásirányban" kell lenniük.

Igen fontos, hogy azokat a szigetelési szerkezeteket, melyeket már elkészítettünk, a végleges eltakarásig megvédjük a káros hatásoktól. Erre a célra alkalmas homokszórás, vagy esetleg deszkával történő lefedés.

Külön problémát okoz a szigetelt szerkezetek átmenő vezetékek környezetének vízhatlanná tétele. Ez a szigetelőszakma egyik legnehezebb része, a mellékelt rajzok segítenek ebben -de ehhez inkább szakembert vegyünk igénybe. A haszonvezetéket minden esetben egy védőcsőben vezessük át, az kapja meg a tulajdonképpeni szigetelést. A haszoncső és a védőcső közét bitumenes kenderkötéllel, esetleg tárcsával kell kitölteni.

Csővezeték átvezetése szigetelésen

Kábel átvezetése szigetelésen

Természetesen a lemezszigetelésnek vannak olyan szabályai, melyek az általános építőipari szabályok közé tartoznak: balesetvédelmi óvórendszabályoknak hívjuk őket. A szigetelési munka megkezdése előtt ezeket meg kell ismerni, és alkalmazni kell (pl. forró anyag használata, az anyagszállítás szabályai stb.) Igen fontos, hogy azokat a szigetelési szerkezeteket, melyeket már elkészítettünk, a végleges eltakarásig megvédjük a káros hatásoktól.

Vályogházaknál három szigetelési módot alkalmazunk: a vízszintes és a függőleges falszigetelést illetve a padlószigetelést.

* Vízszintes falszigetelés *

A legismertebb, legelterjedtebb és legfontosabb szigetelés a vízszintes falszigetelés. Célja, hogy az alaptest és a fal között megakadályozza a víz felfelé szivárgását a hajszálcsövesség által "felkúszó" víz megjelenését a falban. Ez a hatás függ a szerkezet anyagától, az abban található lyukacskák eloszlásától, átmérőjétől. Bizonyos építőanyagokban a hajszálcsövesség eredményeként a nedvesség akár 3-4 méter magasságig is feljuthat (pl. porózus kőzetek, rosszul égetett tégla).

A vízszintes falszigetelés a XIX. század végétől előírás minden épület építésénél, a korábban készült épületek falainak vizesedését legtöbbször ennek hiánya okozza.

A vízszintes falszigetelést az alaptestre helyezzük, legtöbbször a lábazat alsó síkjába. Amennyiben a lábazat fagyálló anyagból készült, a szigetelés kerülhet közvetlenül fölé is, de semmi esetre sem a felmenő falazatba.

Azon kell igyekezni, hogy a vízszintes falszigetelés az egész épület vonalában, azonos magasságban, azonos síkon helyezkedjen el, mivel a szintváltások, csatlakozások mind-mind hibaforrást jelentenek.

Miután az aljzat egyenetlenségét eltávolítottuk - a kiálló részeket letörtük, a lyukakat megszüntettük, kb. fél centi vastag kiegyenlítő habarcsot kell felhordani a vízszintes síkra. A szigetelési elméletek fontosnak tartják a szigetelés megfelelő beszorítását, a lakóépületeknél (és vályogházaknál) a felmenő szerkezetek ezt a funkciót többnyire ellátják. A falszigetelésnek 3-5 cm-re túl kell nyúlni a falon mindkét oldalon, és természetesen a felszín fölött kell lennie (sőt, akkor megfelelő az elhelyezkedése, ha a télen megálló hó határa felett húzódik a szigetelőlemez). Az elkészült falszigetelést újabb habarcsréteggel (kb. 5 mm vastag) védjük meg. A fal külső oldalán túlnyúló részt a felületképzésnek (azaz a vakolat vastagságának megfelelően egyenesre kell vágni.

A vízszintes falszigetelés megoldására a következő képeken láthatunk példát.

Egyrétegű vízszintes falszigetelés

Egyrétegű vízszintes falszigetelés távlati képe

Egy- és kétrétegű vízszintes falszigetelés felhajtása a fal belső oldalán

Amennyiben szintváltás szükséges, ott egy erősítő réteg elhelyezése szükséges.

* Függőleges falszigetelés *

Erre a szigetelési módra akkor van szükség, ha az épület alápincézett, és a falazatot a felszín alatti vizek támadják. Vályogházak ritkán készültek alápincézve, a különálló pincék pedig nélkülözték a függőleges szigetelést. Ám annyit meg kell említenünk vele kapcsolatban, hogy a kisebb mennyiségű vizesedés megakadályozására egy utólagosan készülő függőleges falszigetelés is elég lehet. Ennek elkészítési módja nem könnyű, ugyanis a régi vályogházak falai, alaptestei igen egyenetlen kialakításúak, ezért külön kiegyenlítő réteg felhordása szinte elengedhetetlen. Az így előkészített falra kerülhet a falszigetelés, melyet többnyire védőfalazattal kell megvédeni a külső hatásoktól. ennek felfalazása nem bonyolult feladat, ám mindenképpen drágítja a megoldást.

* Padlószigetelés. *

Sokszor elfelejtkeznek róla, pedig legalább annyira fontos, mint a falszigetelés. csak ritkán fordul elő az, hogy a vályogházak padlózatán a helyiségbe feljutó víz nem zavaró mennyiségű, vagy csak olyan nyomokban jelenik meg, melyet a padlózat el is tud párologtatni. A padlószigetelés nagy felületű lemezszigetelés, melynek fektetésekor nem csak a hosszanti, de a kereszttoldásokra is figyelni kell. Leghatásosabb akkor, ha két rétegben készül a második réteg merőleges az elsőre.

A padlószigetelést mindig utólag készítjük. Ennek oka az, hogy ezzel elkerülhető a padló alatti feltöltés, a falazat utólagos süllyedéséből adódó károsodás, továbbá elkészíthetőek a padlózatban futó vezetékek, közművek.

Igen fontos, hogy a padlószigetelés önmagában nem ér sokat, ugyanis a vízszintes falszigetelés nélkül a padló alatt összegyűlő nedvességet (esetleg talajpárát) a falhoz vezeti, és ezzel nagyobb kárt okoz, mint hasznot.

A falszigetelés és a padlószigetelés megfelelő összekapcsolása nem egyszerű feladat: ha a padló és a falváltás - azaz a vízszintes falszigetelés - síkja egybeesik, egyszerű a helyzet, ám ha ez a két szint különbözik, igen gondosan kell eljárni. ebben az esetben még akkor is két réteggel kell kialakítani a váltást, ha egyébként csak egyrétegű lenne a padló és a falszigetelés.

A megfelelő megoldásokat az alábbi rajzokon láthatjuk.

Azonos síkban elhelyezkedő egyrétegű fal- és padlószigetelés csatlakoztatása

Azonos síkban elhelyezkedő kétrétegű fal- és padlószigetelés csatlakoztatása

Változatok a különböző síkban elhelyezkedő fal- és padlószigetelés csatlakoztatására

A különböző síkban elhelyezkedő fal- és padlószigetelés csatlakoztatásának távlati képe

Igen fontos a vízszintes padlószigetelés átvezetésének helyes kialakítása a válaszfalak alatt. A válaszfalak nagy nyomást fejtenek ki az alattuk található szerkezetre, nem megfelelő kialakítása esetén igen gyorsan tönkretehetik a padlószigetelést, ezzel a teljes szigetelési rendszer hatásfokát csökkentve.

Padlószigetelés átvezetése a válaszfal alatt

Utólagos falszigetelés

Igen sokan fordulnak hozzám azzal a problémával, hogy segítsek nekik utólagos falszigetelés elvégzéséhez megfelelő technológiát, megfelelő szakembert, céget találni. Minden esetben igyekszem megismerni a körülményeket, és ezek eredményeként, tanulságként csak a legvégső megoldásnak merem ajánlani az utólagos falszigetelést. Pedig ismeretesek előttem is ezek a módszerek, tucatnyi cég él meg jobb-rosszabb módon a falak utólagos szigeteléséből. De ez a legdurvább, és egyben legköltségesebb beavatkozás egy épület szerkezetébe, ezért igyekszem mindig azt ajánlani, csak akkor fogjon neki a tulajdonos ennek a tevékenységnek, ha a többi - ennél jóval olcsóbb és kevésbé veszélyes - módszert átgondolt, kipróbált, és azok nem vezettek eredményre.

Az utólagos falszigetelés vagy a falazat megbontását jelenti, vagy olyan technológia alkalmazását, mely a falazat fizikai tulajdonságait változtatja meg. Míg a tégla, a betonfalazatoknál ez nem jelent problémát - hiszen ezek összetevőit, fizikai, kémiai, statikai - tulajdonságait ismerjük, vályogfalaknál ilyen tekintetben teljes a bizonytalanság. Nem ismerjük, milyen kémiai - esetleg biológiai - tulajdonságokkal rendelkezik a vályogfalunk, nem tudhatjuk, mennyire stabil, mennyire homogén: ezek mind mind növelik a bizonytalanságot, és veszélyeztethetik a fal állékonyságát.

Ezek után lássuk, milyen utólagos falszigetelési módok vannak. először azokat, melyek szerintem nem alkalmasak semmiképpen vályogházakban:

* Vegyianyagok beinjektálása *

Ennél a módszernél a falazatba fúrt lyukakba vízüveget, vagy valamilyen modernebb szintetikus anyagot préselnek nagy nyomással. A lyukak olyan közel vannak egymáshoz, hogy a bepréselt anyag a hajszálrepedéseken, réseken egybefüggő felületet ad. A hibája a vályogfalnál ennek a módszernek, hogy a vályogfalak ehhez túl vastagok, azaz igen sok anyag kellene hozzájuk. A préselésnél akkor az anyag nyomása, melyet esetleg nem bír el az egyébként igen inhomogén szerkezet. Szintén az inhomogenitás eredményezheti, hogy a kelleténél jóval több anyagot kell bepréselni a falba, mert egy esetleg nem ismert üreg (pl. egy valamilyen rovar állat, rágcsáló által vájt üreg) elvezeti az anyagot.

Míg a vízüveg nagyjából semleges anyag, az újabb szintetikus anyagok esetleg megtámadhatják az anyagot, olyan biológiai, kémiai elváltozásokat eredményezhetnek, melyek a fal tönkremenetelét okozzák.

* Elektromos eljárások *

A téglafalakban, de még kőfalakban is igen hatásos módszer szerint a falba elektródák kerülnek, melyekbe gyengeáramot vezetnek. A talajból feljutó víz az elektromosan töltött ionok hatására áramlási irányát megváltoztatja, és a módszertől függően vagy eltávozik a falból, vagy már fel sem jut. Ezt a módszert vályogházakban szintén a falazat anyagának inhomogenitása miatt igen nehéz alkalmazni.

Azok a módszerek, melyek bizonyos körülmények között használhatók:

* Falátvágás *

Azok közé a módszerek közé tartozik, melyek bizonyos körülmények között használhatók vályogházaknál is.

E módszer lényege, hogy a falat valamilyen szerkezettel vízszintesen átvágjuk, a résbe szigetelőlemezt préselünk, majd a rést kitöltjük, kiékeljük, hogy a falazat ne mozduljon meg. Míg a beton, téglafalaknál az átvágás igen költséges, és hosszan tartó módszer, a vályogházak esteében megvan rá az esély, hogy viszonylag könnyen elvégezhető a munka. Problémát csak az jelent, hogy a falazat legtöbbször nem homogén, azaz találhatók benne kövek, kavicsok, melyek a vágást nehezítik. Szintén nehezíti a munkát, hogy a vályogfalak igen vastagak (45-55 cm), ami esetleg speciális vágószerszámot igényel.

A falátvágásos módszer hátránya még, hogy a bekerülő szigetelőlemez egyenletessége, folytonossága nem ellenőrizhető. Ez megfelelő vastagságú és minőségű anyaggal kiküszöbölhető, ám ez egyben meg is drágítja a módszert.

A falátvágás helyigényes művelet, a fal mindkét oldalát hozzáférhetővé kell tenni - azaz nem egy esetben a padlózatot fel kell bontani, hogy a belső oldal is megközelíthető legyen. Sok cég foglalkozik falátvágásos szigeteléssel, de ismereteim szerint kifejezetten vályogfallal még nem foglalkozik egyik sem.

* Falbontásos módszer * Az utólagos falszigetelés legrégibb, és talán leghatásosabb módja.

Lényege, hogy a falazat szakaszosan kibontásra kerül, olyan hosszban, mely még alkalmas az önmaga súlyának megtartására (kb. 1 - 1,2 m). Az így keletkezett résbe a szigetelőanyag jól ellenőrizhető módon lefektetésre kerül, majd a falazat visszaépül. E módszernek előnye, hogy gyakorlattal rendelkező kőműves is el tudja végezni, és bármely vastagságú falra alkalmazható. Hátránya: igen munkaigényes, és emiatt élőmunka-költsége magas.

A falbontásos módszer elvi vázlatát az alábbi rajz mutatja.

Szigetelési hibák.

Feltételezzük, hogy egy újonnan épült ház szigetelése hibátlan, jól működik. De mi van a régebben épült házak szigetelésével. A hagyományos bitumenes szigetelések 30-35 év élettartalmúak. Ha az épületet - és magát a szigetelést - semmilyen káros hatás nem érte, ezek a szigetelések akár 60-80 évig is teljesítik feladatukat. Ám tönkremenetelük után igen nehéz helyzetben van, aki helyre kívánja állítani a szigetelést. Legtöbbször csak a falazat kibontásával és új szigetelés készítésével lehet ezt a problémát megoldani. Mindenestre törekedjünk arra, hogy a szigetelés élettartamát növeljük: külső szivárgó építésével, a szigetelésé épségének megóvásával sokat tehetünk ennek érdekében.

Gyakori hiba, hogy a szigetelés még a nem konszolidálódott szerkezetre készült, így annak egyenetlen süllyedése törést okoz a szigetelőrétegben. Ennek javítása csak szakaszos bontással és újrafalazással oldható meg.

Ugyanilyen hatást eredményez, ha a padló alatti feltöltés megsüllyed, és a padló súlya megtöri a szigetelőlemezt. Ez a jelenség legtöbbször a fal és a padló találkozásánál jelenik meg, ott, a falsarkoknál fellépő vizesedés jelzi a hibát. Kijavítása a padlózat felbontásával és az alatta levő szigetelés, feltöltés helyreálltásával valósítható meg.

Egy koncentrált helyen megjelenő vizesedés jelezheti a belső csővezetékek hibáját, de azt is, hogy a szigetelés valami miatt megsérült. Ekkor a falazatot ki kell bontani, a szigetelés környékén az előírásoknak megfelelően foltban újra kell szigetelni, majd a falazatot vissza kell építeni.

A lakóépületeknél - és így a vályogházaknál - előforduló leggyakoribb szigetelési hibákat az alábbi példák mutatják be.

A lábazat (alaptest) nem ér fel a felszín fölé, a szigetelés fölött a nedvesség be tud hatolni a falba

A különböző síkban elhelyezkedő fal- és padlószigetelés csatlakoztatása hiányzik

A külső falburkolat miatt a szigetelés nem a fal teljes keresztmetszetében készült el

A szigetelés nem az alap (lábazat) és a fal váltásához került, emiatt a felszivárgó víz tönkreteszi a kevésbé ellenálló falazati anyagot


Ha valami részletesebben érdekel, esetleg segítségre van szükséged: