A pára elleni védelem, a falak penészesedése.

Egy zárt térben, a helyiségben tartózkodók számától és az általuk végzett tevékenységtől függően pára keletkezik. A fizikai munkát végző ember teste óránként 80-150 gramm párát bocsát ki, a pihenő, nyugalomban levő emberé is több mint 50-60 grammot. Vannak olyan tevékenységek (fürdés, mosás, főzés), melyek ezeknek az értékeknek a sokszorosát jelentő párakibocsátással járnak.

Ha egy helyiség levegőjének páratartalma 60 % feletti, akkor fülledt érzése van az ott tartózkodóknak, ha ez az érték 30 % alatti, akkor viszont száraz közérzet, állandó nedvességigény lép fel. A nem megfelelő páratartalmú levegőben a hőmérsékletérzet is rossz lehet, ami az állandó ott tartózkodásra is kihat.

Mind a lakás, mind a munka céljára szolgáló helyiségnél fontos tehát a jó páratartalom biztosítása.

De nem csak az élő szervezet, hanem az építmény szerkezeti élettartama szempontjából is fontos körülmény. Az építmény külső határolószerkezeteinek két oldalán lévő páranyomás különbség hatására a magasabb pártartalmú belső helyiségből a pára a külső tér felé igyekszik áramolni - ha a szerkezet páraáteresztő. Ám ha a szerkezet több rétegű, az egyes rétegek párával szembeni tulajdonsága, ellenálló képessége ezt a folyamatot befolyásolhatja. Ha a szerkezet olyan részeket is tartalmazza, mely a páraáramlást megakadályozza, a pára a szerkezet belső falán kicsapódik, és ez a rossz közérzet mellett komolyan károsítja a szerkezetet is. A szerkezet hővezető képessége romlik, a szilárdsága csökken, kifagyás és penészesedés léphet fel.

A nedvességre érzékeny anyagok (a vályog, illetve az abban található föld, és szerves töltelék) a pára hatására korhadni kezd, gombásodás, penészesedés indulhat meg. Egy szerkezeten belül párakicsapódás ott léphet fel, ahol a szerkezet hőmérséklete a harmatpont eléri, vagy túlhaladja. Ennek a folyamatnak az elveit, számítását komoly tanulmányok, szakkönyvek részletezik, itt csak a hatás következményeiről, és megelőzéséről szólnék.

A nedvességre érzékeny szerkezeteknél (és a vályog, mint tudjuk ilyen szerkezete) az ilyen belső kondenzáció egyáltalán nem engedhető meg. A párásodás megakadályozására technológiai módszerek ugyanúgy ismeretesek, mint a használat során alkalmazható módszerek.

A falak páradiffúziós szempontból történő helyes kialakítása.

A pára felületi lecsapódásának megakadályozására több módszert is alkalmazhatunk:

- a hőszigetelő képesség növelése (pl. a falvastagság növelésével)

- állandó, egyenletes hőmérséklet biztosítása (azaz folyamatos fűtés)

- szárazabb levegő biztosítása (azaz sűrű légcsere, szellőztetés)

Ha csak rövididejű, de intenzív páralecsapódással kell számolnunk (pl. fürdőszoba, kis méretű konyha), akkor a levegővel érintkező szerkezetek belső páragátló szigetelése (azaz például csempézése) is megoldás lehet. Természetesen a szellőzést itt is célszerű minél hatékonyabb módon biztosítani.

Nem csak a vályogfalaknál, hanem minden más építési technológiánál komoly hiba a határoló-szerkezetek külső oldalán a nagy páradiffúziós ellenállású rétegek -azaz erősen párazáró, párafékező rétegek - alkalmazása. Ezért használtak régen is, és ezért javasolt a mai napig a vályogfala sártapasztása, illetve kissé modernebb eljárásként a külső vakolatként mészhabarcs vakolat alkalmazása. Ezek az anyagok ugyanis egyrészt - a sártapasztás - azonos anyagú a falazat anyagával, tehát nem jelenik meg "szendvicsszerkezet", továbbá páradiffúziós tulajdonsága is azonos a faléval. A mészhabarcs vakolat szerkezet is "párabarát", azaz lehetővé teszi a falazat "lélegzését".

A vályogházak külső-belső festésére már a régi korokban is csak egyszerű meszelést alkalmaztak, ez a mai napig a legmegfelelőbb felületképzési módszer a fal megfelelő páravédelmére. Az elmúlt évtizedekben sok féle szintetikus felületbevonó anyagot kísérleteztek ki, ám egyik sem tudta felvenni a versenyt a hagyományos mészfestéssel.

Semmiképpen nem szabad a vályogfalak külső, vagy belső festésére műgyanta alapú festéket használni, mert ezek olyan filmet képeznek a falazaton, melyek nem csak a pára kiszellőzését akadályozzák meg, de a falba kerülő egyéb vizek ellen is nagy ellenállással vannak.

A penészesedést - mely tulajdonképpen a pára, a belső nedvesség kondenzációjára, azaz lecsapódására vezethető vissza - konstrukciós és használati hibák okozzák.

Az épületek bizonyos helyei a penészesedés szempontjából különösen veszélyeztetettek:

- a különféle beugró falazati részek,

- a vizes, magasabb páratartalmat szenvedő helyiségek belső falélei

- a vizes helyiségek plafonjainak és falainak sarkai találkozása

- hosszú alaprajzú, szellőzéssel nem kellően ellátott helyiségek belső "zsák"-részei

- a hidegnek kitett, de fedett területek (teraszok, tornácok) plafonjainak és falainak találkozásánál levő sarkok (ahol legalább két fal fut össze)

Míg az égetett téglából, esetleg betonból készülő szerkezeteknél az ilyen zugok penészesdése ellen különféle vegyszerek, vagy penészálló bevonatok alkalmazása a javasolt, vályogházaknál - a fal előre nem meghatározható reagálása miatt ez a megoldás nem célszerű. A különféle vegyszerek nem csak kémiai hatásukkal támadhatják a falazatot, de esetleg a fal többi részének hőtechnikai, páratechnikai tulajdonságait is olyan módon változtathatják meg, amely végül nagyobb kárt okoz, mint hasznot.

Először rendszeres szellőzéssel, kisebb szerkezeti változtatással (pl. szellőzőablak nyitásával) kell megkísérelni megelőzni a penészesedést. Ha ez nem vezet eredményre, akkor részletes vizsgálat alá kell vetni az épület szerkezetét, és ennek eredményeként kell meghatározni a tennivalót.

A túlzott méretű párásodás, penészesedés felismerése viszonylag egyszerű: ha a falazaton (általában annak felső, födémhez közeleső részén) szürkés, zöldes foltok jelennek meg, akkor mindenképpen érdemes a páratartalom növekedésére gondolni. Ha már gyöngyöző nedvesség tapasztalható a helyiségben akár a falakon, akár a födémen, sürgős beavatkozás szükséges.

A párásodást - mint bármilyen más épületkárosodást - lényegesen egyszerűbb és olcsóbb megelőzni, mint később elhárítani. A megelőzésnek két módja van: megfelelő építési anyagok és technológiák alkalmazása, illetve a helyes használat.

Megfelelő anyagok, szerkezetek alkalmazása.

A vályogházak lakásra, munkavégzésre, alvásra, napi tevékenységekre használt helyiségeinek falazatát, födémét nem szabad vízzáró burkolattal ellátni (műanyagfesték, tapéta, a padlón műanyagpadló) mert ezek mind úgy működnek, mint egy befőttes üveg, bedunsztolják a helyiséget.

A nagy páraterhelésnek kitett helyiségek (kisméretű, esetleg rosszul, vagy egyáltalán nem szellőző konyha, fürdőszoba) esetében más a helyzet, hiszen ezek falazatait, födémét éppen hogy védeni kell a páralecsapódástól. Erre a vízzáró burkolatok alkalmazása (csempézés, álmennyezet) alkalmazása a megfelelő megoldás. A csempézés egy fürdőszobában egyébként is egészen a plafonig célszerű, mert ez egyben megvéd a használat közben felcsapódó vizek károsító hatásától is.

Megfelelő használat.

A vízzáró burkolat alkalmazása mellett mindenképpen gondoskodjunk az ilyen rosszul szellőző helyiség megfelelő szellőzéséről - ha másképp nem, akkor legalább azzal, hogy például az ajtót nyitva hagyjuk használat közben, vagy után, lehetőleg egy megfelelő légcserével ellátott helyiségre. Ezzel megakadályozzuk azt, hogy a helyiségben levő levegő telítődjék az ott tartózkodó, esetleg munkát végző személyek által, vagy a használt vizes berendezések által kellett párával. Különösen fontos ez az őszi nedves, párás időjárásban, valamint télen, amikor a helyiségek hőmérséklete jóval magasabb a kinti hőmérsékletnél. A szellőzést - és ez élettanilag is célszerűbb megoldás - hideg évszakokban nem a folyamatos nyitva tartással, hanem bizonyos időszakokban egy-egy nagy szellőzéssel kell megoldani.

Nem könnyen megoldható probléma, hogy a vályogházak formájához, stílusához a kis méretű, esetleg többszörösen osztott ablakok illeszkednek, és ezeken keresztül a szellőzés nem olyan hatásfokú, mint a mai modern nagy méretű ablakokon keresztül. Ezen úgy segíthetünk, hogy a szokásosnál sűrűbben szellőzünk, illetve hogy megoldjuk az ún "áthúzó" szellőzést, azaz nem csak az egyik falon legyen nyitva ablak, ajtó, hanem vele átellenben, vagy ha lehetséges - és hosszú parasztházaknál ez megoldható -a ház minden helyiségének ajtaja. Azokban a helyiségekben, ahol csak kis méretű ablak van (konyha, fürdő, WC) meg kell próbálni rejtett módon az meglévő ablakkal szemben szellőzőnyílást biztosítani a falon - ha másképp nem, az ajtó megfelelő kialakításával. Régi parasztházaknál gyakori megoldás volt, hogy a konyhaajtó alsó és felső fele külön nyitható volt. Régen, a kémény nélküli konyhákban ez azt a célt szolgálta, hogy a helyiség plafonja alatt összegyűlő füstöt a szabadba vezette, később pedig azért maradt meg, hogy a konyhai pára a leggyorsabban el tudjon távozni.

A párásodás szempontjából különösen veszélyeztetettek a födémgerendák, a deszkafödémek. Ha újonnan épült ház födémét kell megvédeni, vagy a régi házban a födém kibontásra majd visszahelyezésre kerül, akkor a legjobb megoldás a több rétegű lakkbevonat késztése. Hogy miért csak újonnan épített, illetve szétszedett és újra összerakott födémnél megfelelő a lakkozás? Mert ezeknél megoldható, hogy a födémnek a penészesedésre, gombásodásra legérzékenyebb része, a deszkát és a gerendák érintkezései felülete is lakkozva legyen (természetesen a lakkozást még az összeépítés előtt kell elvégezni). Már meglévő, a helyéről el nem mozdítható födémnél ezt nem tudjuk megoldani, és nagyobb kért okozunk a látható - és hozzáférhető) felületek lelakkozásával, mint hasznot. Lakkozásra a legalkalmasabb a hajók, csónakok lakkozására alkalmazott csónaklakk, matrózlakk, mert ezek - főleg 2-3 rétegben - valóban megvédik a faszerkezeteket akár évtizedekig is a párától.

Ha épületünk fürdőszobai, konyhai födémét nincs módunk szétszedni, akkor egy álmennyezet kialakítása a megfelelő. Míg a konyhában ez esetleg zavaró látvány lehet, a fürdőszobában nem hiba, ha ezt a megoldást alkalmazzuk. Ebben az esetben a szerkezetek védelme előbbre való a hagyományőrzésnél.