A drénezésről

A drénezés vagy magyarul szivárgóépítés sok évszázados tudomány. Kevesek előtt ismert, de hazánkban több mint másfél évszázada alkalmazzák már, és a magyar szakemberek mindig is elöl jártak az szivárgóépítés elméleti és gyakorlati megvalósításában. A XIX. századtól kezdve a hatalmas mocsarak lecsapolását (más néven meliorációját) részben ezzel a technikával oldották meg - természetesen akkor még a kornak megfelelő anyagokkal és eszközökkel.

Lakóépületeink, főleg a hagyományos anyagokból épült épületeink egyik legnagyobb problémája a vizesedés. A felszíni és felszín alatti vizek több irányból is támadhatják az épületeket – erről a honlapnak a Vályogházak és a víz című fejezete szól. A legnagyobb kárt az épületekben a lejtős területeken áramló vizek okozzák. Ennek magyarázata az, hogy a lejtőn, illetve a felszín alatt lejtőirányban áramló vizekkel szemben a lakóépület gátként működik, azaz megakasztja a vizet. A víz azonban megkeresi és megtalálja magának az utat, és ha máshol nem, az épület falain keresztül.

Ahhoz, hogy ezt meg tudjuk előzni, több lehetőségünk is van. Épülhet angolakna, le lehet utólag szigetelni a falakat, de a legjobb és az épület szempontjából a legkisebb beavatkozást igénylő – és ezzel a leggazdaságosabb – megoldás, ha a vizet igyekszünk "megfogni" az épület előtt. Erre szolgál a drén, vagy másképpen szivárgó. Alapelveiben ez nem más, mint a föld alá elhelyezett cső, csőrendszer, amelyben a cső palástján kialakított réseken át a víz a csőbe juthat bele és el lehet vezetni a védendő építménytől. A régi korokban úgynevezett kőagyagcsövekből készült a szivárgórendszer. A kőgyagcsövek lazán egymáshoz voltak illesztve, a közöttük lévő résen folyt be a víz. Az ilyen kőagyagcsőből épített drénezési rendszer olyan régi, hogy amikor ezt az írást készítettem, egészen egyszerűen nem találtam fényképet, fotót az interneten az ilyen kőagyagcsőről. Amikor én még tanultam és gyakoroltam az eredeti mesterségemet (ugyanis vízépítő és vízgazdálkodási technikusi oklevéllel rendelkezem, és részt is vettem ilyen drénhálózat építésében a Bodrogközben), ezek a vízépítésben napi használatban voltak. Ez azt jelenti, hogy... már nagyon vén vagyok... *

A modern csövek már műanyagból készülnek és a víz a palástjukon apró réseken át jut a csőbe

* E sorokat jó egy éve írtam le. Egy nagyon kedves olvasóm, Zagyva László úr idén áprilisban aztán küldött nekem fényképeket igazi kőagyag dréncsövekről, amiért nagyon hálás vagyok neki. De itt még nincs vége a történetnek, ugyanis... amikor kértem, hogy ha nem probléma, adjon nekem egy-két darabot, mert később jók lesznek demonstrációs célra, Zagyva úr megírta, hogy ezek a csövek jelenleg... Tallinban, Észtországban találhatóak. És tavaly egy darabot elhozott nekem onnan, amit ezúton is hálásan köszönök...

Az építőmérnöki szakma kétféle szivárgót ismer. A paplanszivárgó nagy felületen, hálózatosan elhelyezett csövekből áll, ez nagyobb területek vízmentesítésére szolgál. Ezt alkalmazták és alkalmazzák mezőgazdasági területek víztelenítésére, nagyobb építmények alól a víz elvezetésére.

Vályogházainknál az úgynevezett övszivárgó vagy vonalas szivárgót alkalmazzuk. Lényege, hogy az épületnek azon az oldalán, ahonnan a víz támad - azaz a lejtő felőli oldalon – a fallal párhuzamosan csövet fektetünk le, amely cső felfogja, és elvezeti a vizet. A szivárgó működésének elvét az alábbi rajz mutatja be.



A felszín alatti víz természetes állapota



Az övszivárgó hatása

Ezeket az övszivárgókat is már több száz éve használja az emberiség.

Ha jól megnézzük a mellékelt rajzot, láthatjuk, hogy nem egy bonyolult szerkezet: a fal melletti árokba kerül a dréncső, alatta, felette pedig nagyobb szemcséjű anyagot, osztályozott kavicsot helyezünk el kb. 30-40 cm vastagon. Ezt követően visszatölthető az árok. Modernebb változatában a szivárgó mellé, a védendő falhoz állítva még kerül egy kemény műanyagfólia (úgynevezett dörken-lemez, "tojástartó-fólia"), ami a felszín alatt mozgó vizet nem engedi a falhoz, hanem a csőbe tereli. A szivárgó keresztmetszetét a mellékelt ábra mutatja.


Az alábbi képek egy ilyen övszivárgót mutatnak építés közben



Felhívom a figyelmet, hogy a fenti két képen egy hiba is megfigyelhető. Erről a "Felújítási hibák" drénezésről szóló fejezetében olvashatunk itt.


A dréncső építésének vannak bizonyos fogásai, amiket nem árt ismerni.

1. Az első és legfontosabb, hogy a dréncső fektetésére szolgáló munkaárkot az épület fala mellett csak szakaszosan, maximum 1,5 méteres hosszakban szabad kiemelni. Ennek oka, hogy a védendő épületeink, öreg vályogházaink rendszerint a mai értelemben vett alapozás nélkül vagy csak kis mélységű alapozással készültek, és ha teljes hosszban kiemeljük mellettük a földet, az könnyen a fal megmozdulásához, kidőléséhez vezethet.

2. A kiemelt árokba belekerül az ágyazati anyag, majd a cső. A dörken-lemezt célszerű a cső alá is befektetni (ahogy a fenti rajz is mutatja), a többi részét a falhoz szorítjuk függőlegesen, majd visszatöltjük és tömörítjük az árkot – majd ezután lehet a következő szakaszt kiemelni. A dréncső nagy tekercsekben kerül forgalomba, minden további nélkül bele lehet fektetni a rövidebb árkokba is. Fontos tudnivaló, hogy a cső köré osztályozott kavicsot, nagyobb szemcséjű ágyazati anyagot kell tenni, mert az megszűri a vizet. A fenti képen ez jól kivehető.

3. A dréncsövek fordulópontjára érdemes egy-egy tisztító idomot elhelyezni, ami arra szolgál, hogy a csövet évente, kétévente ki lehessen mosni. Ami nem másból áll, mint hogy egy slagot nyomunk a tisztítóidomba és nagynyomással átmosatjuk a dréncsövet. Ez alkalmas arra is, hogy a lerakódott iszapot, a csőbe belekerülő – többnyire már döglött – állatkákat eltávolítsuk.

Évek óta él az a téves nézet – és sajnos alkalmazzák is gyakran –, hogy a dréncső köré geotextíliát kell tekerni annak érdekében, hogy ne kerüljön bele apró földanyag, homok. Ez nem csak téves álláspont, de kifejezetten káros és kerülendő. Az okokat a felújítási hibákról szóló oldalon itt ismerheti meg az érdeklődő.

Nagyon fontos, hogy a drénbe kerülő vizet nem szabad idegen ingatlanba belevezetni (és ebben az esetben idegen ingatlannak számít a közterület, az utcai vizesárok is), de például a telken lévő kútba sem. Azt, hogy milyen átmérőjű csövet helyezünk el, a felszín alá kerülő víz mennyisége határozza meg. Általában a 100 mm átmérőjű dréncső elegendő egy átlagos háznál.

Drénezés egy támfal mögött.

A fényképen láthatóak a tisztításra szolgáló, felszín fölé nyúló függőleges csövek. (A vékony csövek a területen kiépített csöpögtető locsolóhálózat csövei.) A dörken lemez még nincs elhelyezve, és az első két képen a cső még nincs iránybaállítva. A véglegesen elkészült cső már párhuzamos a támfallal. Az utolsó képen a már vissztöltött talaj látható.






Drénezés egy balaton-felvidéki kőház körül.

Jó megfigyelhetőek a tisztítóaknák, a falhoz elhelyezett dörkenlemez, valamint a nagyszemű zúzottkőből készült visszatöltés (e fölé került később egy csöpögőjárda).






(a képekre kattintva azok nagyobb méretben is megtekinthetőek).

Ha írni akarsz, vagy valami jobban érdekel:

Follow us Facebook