KIRÁNDULÁS A SZENTENDREI SZABADTÉRI MÚZEUMBAN

(2003. szeptember 28.)

Többszöri nekifutásra sikerült a „Vályogház igen vagy nem” című fórumon résztvevőket összehozni.

Jobb helyet nem is választhattunk volna a találkozóra, mint a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot, ahol – és nem győzzük eléggé köszönni – Buzás Miklós, a hazai népi építészet és a vályogépítészet legismertebb, és legjobb szakembere (remélem, nem veszi rossz néven ezt a minősítést) volt szíves fogadni minket.

Már csak azért is különös hála illeti őt, mert egy előző napi előadás miatt a hangszálai úgy be voltak gyulladva, hogy szinte csak suttogva tudott beszélni. És külön köszönet, hogy a vasárnapját hajlandó volt feláldozni miattunk.

A kapunál gyűltünk – volna – össze, egy probléma vala azonban: nemigen ismertük egymást. Illetve én még csak-csak, de voltak, akiket én sem – és most utólag be kell vallanom, hogy egy leányzó, akivel emailben tartom a kapcsolatot (na jó, nem kell semmi rosszra gondolni) nem is talált meg minket, szegény egyedül bolyongott a skanzenben. Emiatt nagy lelkifurdancsom van, mert lehetett volna annyi eszem, hogy neki is megadom a mobilom számát. De megígértem neki, leközelebb okosabban csináljuk.

Na, de most már a kirándulásról. Buzás úr – a későbbeikben Miklós – ajánlott egy útvonalat illetve tematikát, amit lelkesen elfogadtunk. A velünk lévő gyermekek nem annyira lelkesen, de azért becsületükre legyen mondva, jó darabig bírták a tempót.

Elsőként egy, az alföldi tájegységet bemutató területen található házat néztünk meg. Illetve nem is a házat, hanem annak azt a szobáját, ahol egy kiállítás látható a ház eredeti állapotáról, a skanzenbe történő áttelepítéséről és újbóli felépítéséről.

Ez a ház Sükösdön állt (Kalocsa, Sárköz) , a kamraajtó felirata szerint 1886-ban épült. Miklós a tablókon végigvezetve minket, elmagyarázta, hogyan történt a felmérése a háznak, megmutatta az újbóli felépítés terveit. Lényeges tudnivaló, hogy a múzeumban látható tömésfalú, vert falú (azaz monolit szerkezetű) épületek falazataiból csak – ha van – a vázszerkezet származik az eredeti helyről, magát a földanyagot a helyszínen „gyártják” le, és építik be. Ennek oka – mint ahogy arról a „Ház és ember” című sorozatban olvasni is lehet több helyen -, hogy ezek a falak nem helyezhetők át. Ám ez az épületek eredetiségéből semmit nem von le, hiszen magukat a házakat is történetük során többször átépítették, átfalazták, kiegészítették, ha szükség volt rá.

Fontos tudnivaló még, hogy az újjáépítéskor az eredeti falban evő pótlásokat, kiegészítéseket (pl. utólagos téglafalazás, kövekkel való kiegészítés) mérethelyesen és eredeti helyükön állítják vissza, ezzel is az eredeti állapotot igyekszenek rekonstruálni.

A kiállításon külön fotósorozat mutatja be a pólyás födém készítésének menetét.

A házak áthelyezését a néprajzos szakember irányelvei szerint építész tervezi meg (ennek a háznak Sabján Tibor volt a tervezője), majd a hely kiválasztása után épül újra a ház. Minden esetben betonalapra, szigeteléssel épül fel a ház a múzeumban, de még ebben az esetben is igen nagy gondot jelent a nedvesedés kellő megelőzése – hiszen a múzeum télen zárva van.

A sükösdi ház után meglátogathattunk egy olyan területet, ami a látogatók előtt ma még zárva van. A skanzen bal oldalán található dél-dunántúli tájegység épületei még csak most épülnek, és csak 2005-ben lesznek látogathatók.

Itt megnéztünk egy már félig kész épületet, ahol a födém, a tető héjazat már elkészült, és amelynek jelenleg a faltapasztása folyik. Magyarázatot kaptunk a tapasztás vastagságának megválasztására, a födém szerkezet kialakítására.

Miklós megmutatott egy olyan épületet, amelynek csak az alapja áll még. Az alap betonból készült, a szigetelés már rajta van, és a tömésfal készítéséhez szükséges kaloda támasztóoszlopai már állnak az épület körül.

A legtovább annál az épületnél maradtunk, amelynek még csak a fa váza áll. Hazánkban igen elterjedt volt a favázas építkezés, bár ez nem eléggé ismert. Ennek oka, hogy a magyar favázas épületek falazatai a favázakat teljesen eltakarják. Miklós magyarázatot is adott erre: a faváz megléte, az, hogy látható volt, nálunk a szegénység jele volt, igyekeztek eltüntetni. Azt hiszem, itt vetődött fel a legtöbb kérdés, és itt kaptuk a legérdekesebb válaszokat is (pl. honnan lehet manapság tölgyfa gerendákat beszerezni, milyen gond a megfelelő szakik megtalálása, stb.)

Nézzétek el nekem, ha ezeket nem írom le mind, egyrészt nem is tudtam mindenre odafigyelni (három kis boszorkányra is kellett figyelnem), másrészt azt hiszem más ragadta meg az én figyelmemet, és esetleg más a többiekét. De ezt hiszem a „Vályogház igen vagy nem” fórumon ezek a kérdések és válaszok sorra fel fognak tűnni.

Továbbhaladva a már félig kész épületek vakolatdíszeiről értekeztünk, majd a tájegység utoljára megtekintett épületében Miklós mutatott egy érdekes kísérletet: német példára elektromos falfűtéssel megpróbálják az épület temperálását a téli időszakban megoldani.

Részemről azért volt különösen érdekes ennek a területnek a meglátogatása, mert ezeket a házakat ilyen állapotukban, építésük, helyreállításuk közben nem lehet többé megnézni. Ha készen vannak, akkor a szerkezetük, az építési módjuk már nem látható, nem ismerhető meg.

Ezek után én a többiektől elváltam, mivel gyermekeim már nem tudtak további türelemmel lenni. A gyerekekkel lementünk a játszótérre, ott vártuk meg a többieket, akik addig a kemencéket (bocsánat: fűtőberendezéseket) nézték meg. Szerencsére a régebbi fotóim között találtam egy nagyon fényes (mint ama bizonyos Salamon bizonyos alkatrésze) ajtajú kemence fotóját, ezt ideteszem.

A játszótéren aztán körbeültünk, amikor megérkezett a csapat. Mindenki bemutatkozott, elmondta kötődését a régi házakhoz, és több, mint másfél órán át beszélgettünk.

Remélem, mindenki jól érezte magát. Azt hiszem, nem csak a személyes véleményem, hogy akik most nem tudtak eljönni, azok is nagyon hiányoztak.

Mielőtt elbúcsúztunk, megbeszéltük, hogy hamarosan újra össze kell jönnünk. Bogozó javasolta a Kacár tanyát, ahol családostól el lehet tölteni egy egész hétvégét. Nem is lenne rossz. Nekem másnap jutott eszembe (istenem, anyám a grófnő mindig mondta: „nem baj fiam, hogy később jutott eszedbe, az a lényeg, hogy mégiscsak levetted azt a kalapot – nem az eszedért szeretünk”), hogy próbáljuk megszervezni, hogy amikor a Dél-Dunántúlon építik azt a tömésfalat, akkor kimehessünk megnézni.

Igyekeztem összefoglalni a kirándulás lényegét, a részletekben a fórumlakók tudnának segíteni.

Mednyánszky Miklós

Ha írni akarsz, vagy valami jobban érdekel: