VÁLYOGHÁZAK

REFERENCIÁK

Ökoházak - bioházak tervezése


Unitárius imaház és közösségi ház - Románia

Alaprajz

A több mint 800 méterrel a tengerszint feletti településen építendő létesítmény tervezésekor elsősorban arra kellett figyelemmel lenni, hogy a tulajdonos közösség kevés anyagi forrással rendelkezik felépítéséhez és működtetéshez. Ennek megfelelően helyi anyagot kellett alkalmazni. Az épület használata alkalomszerű, a használaton kívüli temperálást igen nehéz megszervezni. Magát a ház fűtését is csak a kiszolgáló helyiségekben, és természetes anyagokkal tudják megoldani (fafűtés).

A délnyugati irányba néző íves vályogtégla főfal helyben kitermelt anyagból, rozsszalma hozzáadásával készült. A mintegy 70 centiméter vastagságú szerkezet az elé szerelt függönyfallal együtt tömegfalat (ún. Trombe-falat) alkot. A fal ívével követi a nap mozgását.

Perspektívikus nézet

A függönyfal és a vályogfal között 50 cm-es légréteg található. Padlójára a közelből származó sötét színű patakkövek kerültek, melyek nem csak mutatósak, de a napsütés hatására hamar fel is melegednek. A napsütés a tömbfalat magát is felmelegíti - ezt folyamatot a fal sötétszürke külső felülete is erősíti. A légréteg alsó harmadában felmelegedő levegő a falban található ablakokon keresztül a belső térbe áramlik.

A függönyfalat képező üvegelemek - költségtakarékosság miatt - nem mozgathatók, ezért nyáron az épület túlsó (észak-keleti) oldaláról a padló alatt átvezetett csatornákon előreáramló hidegebb levegő hűti az üvegfal és a főfal közötti légréteget. Az adott helyen az átlaghőmérséklet a hazainál alacsonyabb, a nyári maximális hőmérséklet nem éri el a 28 fokot. Így a túlzott felmelegedés ezzel az egyszerű megoldással megelőzhető. Az épület napsütéses oldalán lombos fák kerültek telepítésre, ezek azonban még nem nőttek meg, így árnyékoló hatásukat még nem lehet vizsgálni.


Ha írni akarsz, vagy valami jobban érdekel: